Külföld

Kínába látogat Bassár el-Aszad szíriai elnök

Bassár el-Aszad szíriai elnök a héten Kínába látogat, és Hszi Csin-ping kínai államfővel is találkozik – jelentett be kedden az arab ország elnöki hivatala.

Kínába látogat Bassár el-Aszad szíriai elnök
Bassár el-Aszad legutóbb 2004-ben járt Kínában
Fotó: AFP/SANA

A tájékoztatás szerint Aszad – akit Hszi hívott meg – csütörtökön kezdi meg látogatását, és a tervek szerint Peking mellett Csangcsou városát is felkeresi.

Az al-Vatan című kormányközeli szíriai lap szerint Aszad részt vesz a Hangcsouban rendezendő Ázsiai Játékok hivatalos megnyitóján is.

Aszad legutóbb 2004-ben járt Kínában, akkor is találkozott az elnökkel, Hu Csin-taóval. A 2004-es volt az első ilyen jellegű látogatás azóta, hogy a két ország 1956-ban diplomáciai kapcsolatot létesített egymással.

Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) állandó tagjaként többször is vétót emelt a testületben a szíriai kormányzatot elítélő javaslatok ellen, a szíriai polgárháború 2011-es kezdete óta pedig több magas rangú kínai tisztségviselő járt az arab országban.

Kapcsolódó írásaink