Külföld

Finnország is megtiltotta az orosz rendszámú autók belépését területére

Hat hónapot kaptak a finnek az orosz rendszámú gépjárművek kivonására

A három balti állam – Észtország, Lettország és Litvánia – után Finnország, a legújabb NATO-tagállam is bejelentette, péntek éjféltől megtiltja az orosz rendszámú magángépjárművek belépését az ország területére – közölte Elina Valtonen finn külügyminiszter a finn közszolgálati rádiónak (YLE) nyilatkozva.

Finnország is megtiltotta az orosz rendszámú autók belépését területére
Egy orosz rendszámú autó a finnországi Lappeenrantában 2022. augusztus 12-én
Fotó: AFP/Alessandro Rampazzo

A döntés hátterében az Európai Bizottság szeptember 8-i iránymutatása áll. A három balti állam már szerdától elrendelte ugyanannak a korlátozó intézkedésnek a végrehajtását, amelyhez most Finnország is csatlakozott.

Az intézkedés a Lengyelország és Litvánia által határolt orosz exklávét, Kalinyingrádot is érinti, de az ott élő orosz állampolgárok továbbra is átutazhatnak vonattal a legdélebbi balti államon. A szabály alól csak a diplomáciai és konzuli képviseletek, a humanitárius céllal közlekedő járművek, valamint azok az európai uniós polgárok és családtagjaik mentesülnek, akik állandó tartózkodási engedéllyel rendelkeznek Oroszországban.

A finn szabályozás emellett hat hónap türelmi időt biztosít a finnek által használt orosz rendszámú gépjárművek kivonására a forgalomból.

Az új előírások szerint az EU külső határára érkező orosz rendszámú járműveknek vissza kell fordulniuk, máskülönben elkobozhatják őket.

Az Európai Unió tagállamai közül messze Finnországnak van a leghosszabb közös határa Oroszországgal: mintegy 1340 kilométer. Finnország csatlakozásával a NATO Oroszországgal közös határa a duplájára nőtt.

Kapcsolódó írásaink