Külföld

Számos halálos áldozata van egy hanoi lakóházban keletkezett tűznek

Legalább 30 halálos áldozata és több mint 50 sérültje van egy hanoi lakóépületben keletkezett tűznek – közölte szerdán a helyi média hatósági beszámolókra hivatkozva.

Számos halálos áldozata van egy hanoi lakóházban keletkezett tűznek
A hatóságok már vizsgálják a tűz okát
Fotó: AFP/Le Phu

A vietnami főváros Thanh Xuan kerületében álló kilencemeletes háznak a helyi hatóságok szerint mintegy 150 lakója volt, de azt nem lehet tudni, hogy hányan tartózkodtak otthon a tűz kitörésekor. A hanoi rendőrség hivatalosan egyelőre nem közölt pontos adatokat a halottak számáról.

A vietnami hírügynökség jelenése szerint a halálos áldozatok száma többtucatnyi is lehet. A halottak és sérültek között gyermekek is vannak. Többen akkor sérültek meg, amikor a tűz elől menekülve kiugrottak lakásuk ablakán. A sérülteket több kórházba szállították.

A kedden éjjel, feltehetően az első emeleten keletkezett tüzet a rendőrség közleménye szerint hajnalban már sikerült megfékezni. A mentőszolgálatok a romok között kutatnak a sérültek és halálos áldozatok után.

A helyi televízióban a tűzoltófecskendőkkel és létrákkal folyó mentésről készült éjszakai felvételeket is bemutatták.

A rendőrség bejelentése szerint vizsgálat indult a tűz okának kiderítésére.

Szerdán Pham Minh Chinh kormányfő is ellátogatott a tűz helyszínére, és a kormány közleménye szerint a kislakásos házak és sűrűn lakott lakónegyedek tűzvédelmi szabályainak betartására hívta fel a figyelmet.

Kapcsolódó írásaink