Külföld

Már több mint ezer halottat találtak az árvíz sújtotta kelet-líbiai Dernában

Már több mint ezer halottat találtak az árvíz sújtotta kelet-líbiai Derna városában – közölte kedden az ország keleti részének közigazgatásért felelős minisztere, hozzátéve, hogy még számos halálos áldozatra számítanak.

Már több mint ezer halottat találtak az árvíz sújtotta kelet-líbiai Dernában
A még hétfőn is tomboló vihar miatt a hatóságok vészhelyzetet jelentettek be
Fotó: THE PRESS OFFICE OF LIBYAN PRIME MINISTER / AFP

Hisám Skiuat, a vészhelyzeti bizottság tagja, a polgári repülésért felelős miniszter a Reuters hírügynökségnek telefonon azt mondta: „Most tértem vissza Dernából. Végtelenül katasztrofális a helyzet. Mindenütt holttestek hevernek, a tengerben, a völgyekben, az épületek alatt.”

Hozzátette, a Dernában előkerült holttestek száma meghaladja az ezret, a halálos áldozatok végső száma azonban nagyon-nagyon magas lesz. Hangoztatta: „Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a város 25 százaléka eltűnt. Sok-sok épület összeomlott.”

A líbiai árvizek halálos áldozatainak száma elérheti a több ezret, az eltűnteké a 10 ezret – közölte a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) egyik munkatársa, Tamer Ramadan is genfi újságíróknak Tunéziából nyilatkozva videokapcsolaton keresztül.

Szólt arról, hogy „a humanitárius szükségletek messze meghaladják a Líbiai Vörös Félhold és még a kormány kapacitásait is. „Ezért a keleti kormány nemzetközi segélykérést indított, és mi is hamarosan sürgősségi felhívást teszünk közzé" – hangsúlyozta.

A líbiai nemzeti egységkormány vezetője, Abdulhamid Mohammed Dbeibah kedden közölte az X közösségi médiaplatformon, hogy egy sürgősségi orvosi ellátórepülőgép 14 tonna ellátmányt, gyógyszereket, felszereléseket, hullazsákokat és 87 orvosi és mentős személyzetet szállít Bengáziba az árvíz által érintett területek támogatására.

A Daniel vihar, amely a múlt héten Görögországra, Törökországra és Bulgáriára is lecsapott, több líbiai nagyvároson, köztük Bengázin, Beidán, al-Mardzson és Dernán is átsöpört.

A még hétfőn is tomboló vihar miatt a hatóságok vészhelyzetet jelentettek be, az iskolák és a boltok bezártak, kijárási tilalom lépett életbe.

Líbia négy nagy olajkikötőjét, Rász-el-Unúf, ez-Zuveitína, Brega és esz-Szidr kikötőit már szombat estétől három napra lezárták.

Az országban 2014 óta két kormányzat működik, egy a nemzetközileg elismert a fővárosban, Tripoliban, valamint egy másik a fővárostól mintegy 400 kilométerre keletre, Szirtben.

Kapcsolódó írásaink