Külföld
G20-csúcs – A Kína és az Európai Unió közötti együttműködés mélyítésére szólított fel a kínai miniszterelnök
A kormányfő aláhúzta: Kína gazdasági fejlődése lehetőségeket, nem pedig veszélyt hordoz magában

„Kína kész mélyíteni a kapcsolatokat és párbeszéd útján rendezni az ellentéteket a globális béke és fejlődés érdekében” – fogalmazott Li Csiang, akit a Hszinhua kínai állami hírügynökség is idézett.
A kormányfő aláhúzta: Kína gazdasági fejlődése lehetőségeket, nem pedig veszélyt hordoz magában Európa és a világ többi része számára, és felszólította az Európai Uniót, tartsa nyitva piacait és teremtsen átlátható, tisztességes piaci feltételeket az Európába befektetni kívánó kínai vállalatok számára.
Von der Leyen a maga részéről reményét fejezte ki, hogy Peking konstruktív szerepet játszik majd az ukrajnai háború igazságos lezárásban.
A politikus az X platformon hozzátette: Kínának kulcsszerepe van a globális válságok rendezésében. Erre példaként az éghajlatváltozás elleni küzdelmet említette.
Li Csiang szombaton brit kollégájával, Rishi Sunakkal is egyeztetett a csúcstalálkozó margóján. A megbeszélésen a kínai miniszterelnök azt mondta, Kínának és az Egyesült Királyságnak megfelelő módon kell kezelnie ellentéteiket, és tiszteletben kell tartania a főbb nézetkülönbségeket.