Külföld
Sok halottja van az éjszakai földrengésnek

A legfrissebb mérleg szerint már 1305 halálos áldozatot tartanak számon, és több mint 1800 sérültről tudnak. Több mint 1200 sérült állapota súlyos
A rabati székhelyű geológiai központ megerősítette, hogy az országot 7-es erősségű rengés rázta meg, amelynek epicentruma a közép-marokkói Al-Hauz tartományban, Marrákestől 72 kilométerre délnyugatra volt. Az amerikai földtani intézet (USGS) 6,8-as erősségűnek mérte a földmozgást.
A marokkói minisztérium közleménye szerint a földrengés Al-Hauz, Marrákes, Varzazát, Azilal, Sisáva és Tárúdánt tartományokban okozott halálos pusztítást. Az epicentrumhoz legközelebb eső városban, Marrákesben több történelmi jelentőségű épület megrongálódott, az UNESCO világörökségi listáján is szereplő belvárosban egy mecset minaretje leomlott.
Nincs magyar áldozata a marokkói földrengésnek
A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nincs magyar áldozata vagy sérültje az éjszakai földrengésnek Marokkóban – tudatta Paczolay Máté külügyi szóvivő szombaton.
Közölte: nagykövetségünk folyamatosan veszi fel a kapcsolatot a Marokkóban élő vagy utazás céljából az országban tartózkodó magyar állampolgárokkal, megadva nekik minden lehetséges segítséget és információt. „Valamennyien jól vannak, már biztonságos helyen tartózkodnak” – fogalmazott Paczolay Máté.
Hozzátette: az elkövetkező időszakban továbbra is szoros kapcsolatban maradnak a marokkói külügyminisztériummal és a mentésben résztvevő hatóságokkal.
A marokkói média szerint ez a legerősebb földrengés, amely eddig a királyságot sújtotta.
A legnagyobb pusztítást az epicentrumhoz közeli hegyvidéki területeken, a Magas-Atlasz-hegységben végezte a földmozgás, arrafelé több távol eső faluban összedőltek az épületek.
A hatóságok „minden szükséges erőforrást mozgósítottak a beavatkozáshoz és az érintett területek megsegítéséhez” – tette hozzá a belügyminisztériumi közlemény.
A közösségi oldalakon keringő képek és szemtanúk beszámolói szerint a földrengés több városban is jelentős károkat okozott.
Marrákes mellett a fővárosban, Rabatban, Casablancában, valamint Agadirban is érezték a rengést, amely pánikot keltett a lakosság körében. A közösségi oldalakon közzétett képek szerint sokan az utcára menekültek ezekben a városokban, attól tartva, hogy házaik összedőlnek. Az internetezők által közzétett fotókon és videókon nagy törmelékdarabok láthatók a marrákesi Medina negyed utcáin.
VI. Mohamed marokkói király elrendelte a hadsereg és a különleges kutató- és mentőegységek mozgósítását, illetve egy kórház kialakítását a sérültek helyszíni ellátására. A repülőgépek, helikopterek és drónok mozgósítása ellenére a mentési munkálatokat jelentősen lassítja, hogy az epicentrumhoz közeli hegyvidéki régióban az utakat számos helyen lezúdult szikladarabok torlaszolják el.
Világszerte számos ország felajánlotta támogatását a marokkói hatóságoknak, amelyek azonban eddig hivatalosan nem kértek segítséget.
Algéria bejelentette, hogy megnyitja a légterét a Marokkó számára humanitárius segélyt szállító repülőgépek előtt. Algéria két évvel ezelőtt megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Marokkóval a két ország hosszan tartó konfliktusa, a többi között a Nyugat-Szaharával kapcsolatos, több évtizedes vita miatt. Algéria akkor egyben lezárta légterét is a marokkói polgári és katonai légi forgalom előtt.
Abdel-Madzsid Tebbun algériai elnök szombaton azt is felajánlotta, hogy ha Marokkó igényt tart rá, Algéria - szolidaritása jeléül - kész maga is humanitárius segélyt szállítani a rászorultaknak.
A marrákesi regionális egészségügyi központ felhívta a lakosokat, hogy az emberek szombaton adjanak vért a sérültek számára.
A földrengést követően számos ország államfője és kormánya nyilvánította részvétét a marokkói vezetésnek, és ajánlotta fel segítségét a mentési munkálatokhoz és a helyreállításhoz.
A legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő gazdaságokat tömörítő G20 csoport nevében - amely éppen csúcstalálkozott tart Újdelhiben - Narendra Modi indiai miniszterelnök fejezte ki szolidaritását Rabattal, és ajánlotta fel a csoport segítségét. Mások mellett Joe Biden amerikai, Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök is együttérzéséről és támogatásáról biztosította a marokkói vezetést és népet.
Tizenkilenc éve, 2004. február 24-én a Richter-skála szerinti 6,3-as erősségű földrengés rázta meg a Rabattól 400 kilométerre északkeletre fekvő Al Hoceima tartományt, amely 628 ember halálát és jelentős anyagi károkat okozott.
1960. február 29-én pedig az ország nyugati partvidékén található Agadirban pusztított a földrengés, amely több mint 12 ezer ember – a város lakosságának egyharmada – halálát okozta.