Külföld

Umerov védelmi miniszterségének első napján több intézkedést jelentett be

A Védelmi Minisztérium a közeljövőben bevezeti az elektronikus katonakönyvet, elindítja a sorkatonák egységes nyilvántartását, és a katonaorvosi bizottságok tevékenységét is elektronikus formába vezeti át – jelentette be Rusztem Umerov védelmi miniszter a Legfelső Tanácsban elmondott székfoglaló beszédében, számolt be az Karpat.in.ua hírportál.

Umerov védelmi miniszterségének első napján több intézkedést jelentett be
Rustem Umerov
Fotó: Facebook / Rustem Umerov

A jelentés szerint Umerov hangsúlyozta, hogy a katonaorvosi bizottságoknak a mai értelemben a múltnak kell maradniuk. Hozzátette, hogy „a feladat: minden folyamat digitalizálása, a hadkötelesek egységes nyilvántartásának elindítása, amely minden korrupciós kockázatot kiküszöböl. Digitalizálás. Mindent, ami digitalizálható, digitalizálni kell.”

„Az ukrán katonákkal kapcsolatos minden információnak digitális formában kell lennie: elektronikus katonakönyv, a katonaorvosi bizottságok és a kórházak digitalizálása, elektronikus napló, katonai jelentések” – emelte ki Rusztem Umerov.

Kapcsolódó írásaink