Külföld

A GDP harmadát feléli a háború Ukrajnában

Az ukrán parlament szerdán jóváhagyta Rusztem Umerov védelmi miniszter kinevezését, aki többek között arról is beszámolt, hogy a védelmi költségvetés a GDP egyharmadát elviszi. Felhívta a figyelmet arra is, hogy komoly összegre van szükség a háború folytatásához – számolt be a Karpat.in.ua

A GDP harmadát feléli a háború Ukrajnában
Rustem Umerov
Fotó: Facebook/Rustem Umerov

„Új, az eddigieknél is fontosabb kihívások várnak ránk. A lehető leghatékonyabban kell működnünk, mert minden órányi késlekedés védelmezőink életébe kerül” – írta a Facebookra feltöltött bejegyzésében, amelyben köszönetét fejezte ki támogatóinak.

„A védelmi költségvetés a GDP harmadát teszi ki, ami bármely ország gazdasága számára óriási szám. Csak az idei év végéig további 250 milliárd hrivnyára lesz szükség a katonák juttatásaihoz. És ezek a kiadások napról napra gyarapodnak” – emelte ki a Legfelső Tanácsban mondott beszédében Umerov, akit a liga.net helyi hírportál idézett.

Mint mondta, 2021-hez képest majdnem hatszorosára nőttek a védelmi és biztonsági kiadások, míg az ukrán fegyveres erőkre fordított összeg a tízszeresére.

Kapcsolódó írásaink