Külföld

Majdnem háromszázezer orosz állt be profi katonának

Oroszország tavaly bejelentette, hogy az orosz hadsereg bővítését tervezik, és a katonák számát harminc százalékkal 1,5 millióra növelik

Nagyjából 280 ezer embert állt be szerződéses katonának az orosz hadseregbe, köztük tartalékosok – írta az RTL.

Majdnem háromszázezer orosz állt be profi katonának
Képünk illusztráció
Fotó: AFP

Nagyjából 280 ezer embert állt be szerződéses katonának január elseje óta az orosz hadseregbe – közölte vasárnap Dmitrij Medvegyev egykori orosz elnök. Az orosz biztonsági tanács helyettes vezetőjének elmondása szerint ebben tartalékosok is vannak – írta a Reuters.

Oroszország tavaly bejelentette, hogy az orosz hadsereg bővítését tervezik, és a katonák számát harminc százalékkal 1,5 millióra növelik.

Oroszországban tavaly szeptemberben részleges mozgósítást rendeltek el az Ukrajna ellen indított háború miatt. Emiatt egy héten belül több mint negyedmillió férfi menekült el az országból.

Akkora volt a kereslet a repülőjegyek iránt, hogy pillanatok alatt elfogytak, volt, aki átszámítva 2-3 millió forintot volt kénytelen fizetni egy egyirányú utazásért.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink