Külföld
Háború lehet Kína és India között a Himalája tövében, az ukrán példa ragadós?
Egy most megjelent kínai térkép borzolja a kedélyeket Újdelhi és Peking között. A pekingi természeti erőforrások minisztériuma a napokban tett közzé egy olyan térképet, amelyen az Indiával közös határon fekvő két vitatott terület hovatartozását hivatalosan Kína részeként jelöli meg, jelentette a BBC.
Az egyik, az északnyugaton fekvő Aksai Chin fennsík, míg a másik a délnyugaton található Arunácsal Pradesh, India egyik szövetségi államának a része. Az előző kínai fennhatóság alatt áll, de India igényt tart rá, az utóbbit Újdelhi birtokolja, de ennek jogosságát Peking erősen vitatja. A világ két legnépesebb állama, területeikhez képest „morzsányi”, több ezer méter magasan, a Himalája alján fekvő földdarabok hovatartozása okán már évtizedek óta egymásnak feszül.
Kína és Brit India 1914-ben állapodott meg a közös határról, 1947-ben India kikiáltotta függetlenségét, 1949-ben pedig létrejött a Kínai Népköztársaság. Az 1950-es évek elején India és Kína viszonya barátságos volt, majd megkezdődött Tibet kínai megszállása, amit India hajlandónak mutatkozott elismerni. A kínai hadsereg 1956-ban katonai célokra autópályát kezdett építeni Tibet és Aksai Chin között. Vagyis Pekingnek jelentős stratégiai érdekei is fűződnek Aksai Chin birtoklásához.
Kína egyidejűleg közölte, hogy nem ismeri el az előzőleg meghúzott határokat. Peking egyben ajánlatot is tett: ha Újdelhi elfogadja a kínai követelését Aksai Chinre, Kína viszonzásként hivatalosan elismeri India fennhatóságát a mostani Arunácsal Pradesh szövetségi állam északi részére. Újdelhiből azonban nemleges válasz érkezett. A feszültséget tovább fokozta, hogy a Dalai láma Indiába menekült, ahol politikai menedéket kapott.
A fegyveres konfliktus kirobbanására nem sokat kellett várni. India sorozatosan betört a vitatott területek kínai részére, míg végül a kínai hadsereg 1962-ben támadást indított a határvonal mindkét szektorában. A kínaiak hárommilliós hadsereggel támadtak, tízszeres létszámfölényben voltak az indiaiakkal szemben. A kínaiak több harci sikert is elértek, de végül egyoldalú fegyverszünetet hirdettek. Ennek okát máig találgatják. A legvalószínűbb verzió, hogy az Egyesült Államok gerilla csapatokat igyekezett szervezni Tibetben, a pekingi megszállás ellen. A hátország biztosítása Kína számára elkerülhetetlen volt.
A helyzet a világon az egyik legveszélyesebb befagyott konfliktusává vált. Mindkét oldal álláspontja megmerevedett. A helyzetet a felek egymástól eltérően közelítik meg. India igyekszik a kontinensnyi ország nemzeti érdekeit és presztízsét szem előtt tartani. Egyben a konfliktust lokális keretek közé szorítani. Belpolitikai okok miatt egyetlen indiai vezető sem engedheti meg magának, hogy Kína javára lemondjon egy talpalatnyi földdarabról is. Az ebből fakadó belpolitikai válságot valószínűleg semelyik indiai politikus sem úszná meg, távoznia kellene posztjáról.
A kínai belpolitika más. Itt nem kell félni egy esetleges terület „csere” okozta politikai cunamitól. A pekingi vezetés magatartását egyéb szempontok motiválják. Kínának többi szomszédjaival is vannak területi vitái. Például Vietnammal, az olajban gazdag dél-kínai-tengeren. Pekingben tartanak attól, hogy ha engednek Indiának, a szomszédos országok vérszemet kapnak.
De van Pekingnek más szempontja is. Mára Kína regionális nagyhatalom lett és minden nap közelebb kerül a globális nagyhatalmi státuszhoz. Ilyen helyzetben bármi engedékenység a gyengeség üzenetét jelentheti a külvilág számára. Kína, amely mára a világ második legnagyobb gazdaságával rendelkezik és nyilta hangoztatja, hogy az első helyről le akarja taszítani az Egyesült Államokat, nem mutathat erőtlenséget.
Többek között ezért mindkét atomhatalom egyetért abba, hogy tartózkodni kell a konfliktus elmérgesedésétől. Már csak azért is, mert történetesen Indiának éppen Kína a legnagyobb kereskedelmi partnere. Meg hát azért is, mert alig egy hét múlva a két ország vezetői Újdelhiben fognak tárgyalni egymással a G20-ak csúcstalálkozóján.
Úgy néz ki, hogy bár mindkét állam áhítozik egy kis területbővítésre, sokat ezért egyikük sem akar áldozni. Ennek ellenére az ukrajnai háború példája nem kizárt, hogy ragadós lesz.
