Külföld

Medvegyev szerint közeleg az apokalipszis

Az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese szerint a Nyugat jogi alapot teremtett arra, hogy Moszkva bárhol, bárkire lecsapjon

Ez egy „rafinált casus belli” – jelentette ki Dmitrij Medvegyev Telegram-üzenetében annak kapcsán, hogy Ukrajna nyugati szövetségesei állítólag áldásukat adták az orosz célpontok, így például a Krím félsziget elleni dróntámadásokra.

Medvegyev szerint közeleg az apokalipszis
Dmitrij Medvegyev
Fotó: AFP/Sputnik/Dmitry Astakhov

„Ha ez igaz (és most már nincs okunk kételkedni benne), akkor ez közvetlen, jogilag releváns bizonyíték arra, hogy a Nyugat cinkos az Oroszország elleni háborúban Sztyepan Bandera államának oldalán. Egy rafinált casus belli, és Oroszország számára egy lehetőség, hogy a jus ad bellum (a katonai fellépés joga. – a szerk.) keretein belül lépjen fel bármi és bárki ellen a NATO-országokban” – fogalmazott.

Medvegyev szerint ez szomorú, és azt mutatja, hogy az apokalipszis jóslatainak beteljesülése egyre közelebb kerül.

A posztját három idézettel zárta:

„Ezekben a napokban az emberek keresni fogják a halált, de nem találják, meghalni kívánnak, de a halál elfut előlük.” (Jel 9:6).

„Addig emlékeznek ránk, amíg másokat zavarunk” (V. I. Lenin).

„Akár tetszik, akár nem, a történelem a mi oldalunkon áll. El fogunk temetni titeket” (N. Sz. Hruscsov).

Kapcsolódó írásaink