Külföld

Lengyel miniszter: A V4 országainak meg kell érteniük közös céljaikat az EU-ban

A krasiczyni lengyel–magyar nyári egyetemen idén első alkalommal cseh és szlovák fiatalok is részt vesznek

Fontos, hogy a visegrádi csoport (V4) országai megértsék közös céljaikat és érdekeiket az Európai Unióban – hangsúlyozta Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális miniszter abban a levélben, amellyel a délkelet-lengyelországi Krasiczynben hatodik alkalommal rendezett nyári egyetem hallgatóit üdvözölte kedden.

Lengyel miniszter: A V4 országainak meg kell érteniük közös céljaikat az EU-ban
A krasiczyni lengyel–magyar nyári egyetemen idén első alkalommal cseh és szlovák fiatalok is részt vesznek
Fotó: Facebook/5. Nyári Egyetem/5th Summer University

A krasiczyni lengyel–magyar nyári egyetemen idén első alkalommal cseh és szlovák fiatalok is részt vesznek, összesen több mint kétszáz hallgató. A hétfő este kezdődött ötnapos programsorozat közvetlen folytatása a múlt héten Budapesten a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a varsói Waclaw Felczak Lengyel–Magyar Együttműködési Intézet szervezésében megtartott I. Visegrádi Nyári Akadémiának.

Amint a budapesti akadémiát, kedden a krasiczyni programot is Novák Katalin videoköszöntőjével nyitották meg, melyben a köztársasági elnök kiemelte a V4-en belüli történelmi együttműködés erejét, valamint azt, hogy a csoport napjainkban a kontinens „gazdasági motorját” képezi.

Andrzej Adamczyk szintén a regionális kapcsolatok fontosságát emelte ki, aláhúzva: Európának egyenletesen kell fejlődnie, minden térségének azonos fejlődési esélyekkel kell rendelkeznie. Közép-Európa pedig szoros visegrádi együttműködés és közös célok nélkül nem fejlődne a manapság tapasztalt tempóban – tette hozzá.

A kölcsönös megismerés a térségbeli kapcsolatok megerősítésével, valamint az EU-n belüli közös célok és közös érdekek jobb megértésével is jár – hangsúlyozta a miniszter. Nagy kihívásnak nevezte az együttműködés folytatását a mai, egész Európa számára nehéz időszakban, amikor az EU és a V4 keleti határainál „szabályos háború zajlik”.

A péntekig tartó rendezvénysorozat pódiumbeszélgetésein a közép-európai politikai és gazdasági együttműködést, az oktatás és a tudomány előtt álló kihívásokat vitatják meg, a hallgatók újságírásról, márkaépítésről, diplomáciai protokollról szóló műhelyeken vehetnek részt. A közeli Przemysl város katonai temetőjében az első világháborúban elesett katonák sírjainál tisztelegnek, ellátogatnak a przemysli erődrendszerbe. Részt vehetnek közös sportrendezvényeken is.

Az idei krasiczyni nyári egyetemet és a budapesti Visegrádi Nyári Akadémiát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a varsói Waclaw Felczak Lengyel–Magyar Együttműködési Intézet szervezi a Mathias Corvinus Collegium és a Batthyány Lajos Alapítvány támogatásával.

Kapcsolódó írásaink