Külföld

Az erdőtüzektől sújtott Görögországban őrizetbe vettek két embert gyújtogatás miatt

A tűzoltóság mindkét esetben tájékoztatta az igazságügyi hatóságokat

A görög tűzoltóság bejelentette, hogy szombaton őrizetbe vettek két férfit azzal a gyanúval, hogy szándékosan gyújtogattak, és ezzel erdőtüzeket okoztak, miközben az országban több száz tűzoltó küzd a lángokkal, amelyek már 21 ember haláláért felelősek.

Az erdőtüzektől sújtott Görögországban őrizetbe vettek két embert gyújtogatás miatt
Görög erdőtűz
Fotó: NurPhoto via AFP/NurPhoto/Nicolas Koutsokostas

Az egyik gyanúsítottat Évián tartóztatták le, miután szándékosan felgyújtotta a kiszáradt avart a szigeten fekvő Kárisztosznál. A tűzoltóság tájékoztatása szerint a férfi azt is bevallotta, hogy ő okozott további négy tüzet a környéken júliusban és augusztusban.

A másik férfit a közép-görögországi Lárisza térségében tartóztatták le azzal a váddal, hogy szándékosan felgyújtotta a kiszáradt növényzetet.

A tűzoltóság mindkét esetben tájékoztatta az igazságügyi hatóságokat.
Janez Lenarcic, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja nemrégiben kijelentette, hogy Görögországban az Európai Unió történetének legnagyobb erdőtüzei pusztítanak idén nyáron.

Görög kormánytisztviselők közlése szerint az elmúlt hetekben több tűzért gyújtogatás volt a felelős, bár az még mindig nem tisztázott, hogy mi okozta a legnagyobbakat, az északkeleti Évrosz és Alekszandrúpoli régióban – itt találták szinte az összes halálos áldozatot –, illetve Athén határában.

Kapcsolódó írásaink