Külföld

A román kormány parlamenti vita nélkül fogadtatná el az új törvénycsomagot

Ha a képviselők elutasítják a jogszabályt, az a kormány bukását jelenti

„A román kormány felelősségvállalással fogadtatná el az államapparátus reformját célzó törvénycsomagot” – jelentette be csütörtökön Marcel Ciolacu kormányfő Bukarestben.

A román kormány parlamenti vita nélkül fogadtatná el az új törvénycsomagot
Marcel Ciolacu román kormányfő
Fotó: Facebook/Marcel Ciolacu

A felelősségvállalással elfogadott törvény esetében nem tartanak parlamenti vitát, és ha a képviselők megszavazzák a jogszabályt, az elfogadottnak minősül. Ha ellenben elutasítják, az a kormány bukását jelenti.

A nagyobbik kormánypártot, a Szociáldemokrata Pártot (PSD) is vezető Ciolacu a kormányülés elején arról beszélt: kész kockáztatni kormányfői mandátumát, hogy elfogadtassa az államapparátus reformját, a fiskális kiigazítást és az adócsalás leküzdését célzó törvénycsomagot.

„Semmi nem ijeszt meg. A rendszerben lévők nyomása ellenére egyetlen tapodtat sem fogok engedni” – fogalmazott a News.ro szerint Ciolacu a szakszervezetek ellenkezésére, sztrájkjaira utalva.

Úgy nyilatkozott, hogy a kormány vízválasztóhoz érkezett. A románoknak tisztán kell látniuk, ki az, aki reformot és az ország előmenetelét akarja, és ki áll ellen, harcol az előjogokért és a gazdagokért. Ciolacu szerint az általa kijelölt út a járható, és kész határozottan végigmenni rajta. Hangsúlyozta: „egy tisztességes és mindenkivel méltányos Romániára” van szükség, és ehhez rendet kell teremteni a költségvetési káoszban, és fel kell venni a harcot az adócsalással.

„A költségvetési pazarlás, az adócsalás és az illetékek kikerülése – ezek együttesen fékezik, egy helyben tartják Románia fejlődését” – mondta a kormányfő.

Hozzátette, hogy Romániában jelenleg eurómilliárdok jutnak a törvényeket kijátszó, kiskapukat keresők zsebébe, vagy pazarolják el a számos intézmény fenntartására ahelyett, hogy utakat, kórházakat vagy iskolákat építenének belőlük.

„Ennek vége!” – nyomatékosította, hozzátéve, hogy a reformnak „mélyrehatónak és visszafordíthatatlannak” kell lennie.

Csütörtök délelőtt Bukarestben a pénzügyminisztérium székháza előtt tüntettek, míg több városban spontán sztrájkba léptek az adóhivatalok alkalmazottai a kormány tervezett költségcsökkentő intézkedései elleni tiltakozásként. Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) közölte, hogy az ígért intézkedések a rendszer mintegy 22 ezer alkalmazottját érinthetik.

Augusztus elején az állami kiadások „lehető legnagyobb mértékű” csökkentését, valamint a költségvetési bevételek növelését célzó intézkedéscsomagról állapodtak meg a kormánypártok. A takarékossági intézkedések 200 ezer betöltetlen közalkalmazotti állás felszámolását, az „indokolatlan” pótlékok eltörlését, intézmények összevonását és felszámolását is jelentik. A kiadások csökkentésével év végéig mintegy hatmilliárd lejes (468 milliárd forint) megtakarítást akarnak elérni.

Kapcsolódó írásaink