Külföld

A BRICS-országok a csoport bővítését előkészítő dokumentumot fogadtak el

A csoport tagjai a bővítés tempójában és mértékében nem értettek egyet

„A BRICS-országok, Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika elfogadtak egy dokumentumot, amely irányvonalakat és alapelveket fogalmaz meg a csoport bővítése érdekében” – mondta el Naledi Pandor dél-afrikai külügyminiszter szerdán.

A BRICS-országok a csoport bővítését előkészítő dokumentumot fogadtak el
Képünk illusztráció
Fotó: STR / AFP

A BRICS-országok johannesburgi csúcstalálkozójának egyik fő témája az új tagok felvételére vonatkozó keret és a kritériumok megállapítása volt.

Bár a csoport minden tagja hangsúlyozta, hogy támogatja a bővítést, annak tempójában és mértékében nem értettek egyet.

Eddig több mint negyven ország jelezte, hogy csatlakozna a BRICS-hez.

„Megegyeztünk a bővítés kérdéséről" – mondta Pandor egy helyi rádióadónak. „Elfogadtunk egy dokumentumot az irányelvekről, alapelvekről és folyamatokról azon országok számára, amelyek a BRICS tagjai szeretnének lenni" – mutatott rá.

A tárcavezető megjegyezte, hogy további részletek a csúcstalálkozó csütörtöki zárónapján várhatóak.

Kapcsolódó írásaink