Külföld

Scholz egy interjúban közölte, hogy sohasem füvezett

A német kancellár kormánya a kannabisz ellenőrzött legalizásásának előkészítésén dolgozik

Olaf Scholz német kancellár, akinek kormánya a kannabisz ellenőrzött legalizásásának előkészítésén dolgozik, egy interjúban közölte, hogy soha életében nem füvezett.

Scholz egy interjúban közölte, hogy sohasem füvezett
Thomas Scholz
Fotó: AFP/Tobias Schwarz

A Sat.1 és ProSieben műsorszolgáltatónak adott interjúban arról kérdezték, hogy fiatalabb korában vajon szívott-e valaha kannabiszt. „Nem, soha” – válaszolta a kormányfő. A további faggatózásra hozzátette, hogy soha „egyetlen slukkot sem” szívott, és hangsúlyozta, azok az okok, amelyek miatt nem próbálta ki a füvezést, ma is érvényesek számára.

Mint fogalmazott, éppen ezért volt „nagyon nehéz dolga” azzal, hogy a kormánya elfogadja a fiatalok és sok felnőtt realitását.

„Úgy gondolom, most pont megfelelően cselekszünk ezzel az óvatos lépéssel – mondta Scholz. – Ám, ha valaki megkérdezné tőlem, hogy kell-e vagy inkább ne, mindig azt válaszolnám, hogy ne”– szögezte le.

Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy a kormány ülésén elfogadott törvényjavaslat alapján Németország szigorú szabályok mellett dekriminalizálja a kannabisztermesztést és -fogyasztást, és nagyszabású tájékoztató kampányt indít a kannabisz veszélyeiről. A tervezett új szabályok szerint a kannabisz fogyasztása 18 éven felül lesz legális, de 21 éves korig csak korlátozott mértékben, és a kannabisz birtoklását 25 grammig nem fogják büntetni.

Kapcsolódó írásaink