Külföld
Bűnözőből lett Wagner-harcosoktól rettegnek az orosz nők

Egymás után térnek haza elítélt orosz gyilkosok és erőszaktevők, akiket azután engedtek szabadon, hogy a Wagner-csoport kötelékében Ukrajnában harcoltak – olvasható a portálon, amely szerint az egyik hazatérő Vladiszláv Kanyus, aki 2020-ban órákon át kínozta barátnőjét a lakásában, mielőtt megölte.
A nő testén 111 sérülést találtak. Tavaly egy szibériai bíróság 17 évig tartó börtönbüntetésre ítélte az egész Oroszországot megrázó gyilkosság miatt, de májusban kiderült, hogy Ukrajnában harcol. Áldozatának anyja most rettegve várja a pillanatot, amikor a férfi visszatér a frontól, és bosszút áll, amiért küzdöttek elítéléséért.
Főleg azok a nők félnek, akik családon belüli erőszak, és nemi erőszak áldozatai lettek – írta az RTL Guardian nyomán. A lapnak egy jogvédő aktivista elmondta, hogy egymás után keresik meg őket az áldozatok, akik nem tudják, mit tegyenek.
Alena Popova hozzátette, hogy a harcok miatt „szupertraumatizált” férfiak nem kapnak semmilyen segítséget a beilleszkedéshez.