Külföld
Szörnyű tragédia: orrfolyással ment haza az iskolából, de másnapra meghalt egy kislány
Mint kiderült, antibiotikummal lehetett volna kezelni a betegséget

Az 54 éves Clare Louise 2018 nyarán veszítette el kislányát, Annaliese-t. A kislány orrfolyás miatt korán ment haza az iskolából, és csípőfájdalmakra panaszkodott.
Az édesanya elmondta: „Délután öt óra körül vittem el a háziorvoshoz, és nagyon csendes volt – emlékszem, hogy a váróterem székein kuporodott össze. Azt javasolták, hogy vigyem be a kórházba, ott megvizsgálták a csípőjét, vért vettek tőle, majd hazaengedték.”
Annaliese állapota ezt követően folyamatosan romlott, és ezért szülei visszavitték a kórházba, este 10-kor értek be vele, de másnap 13 órakor meghalt.
A kislány tüneteit invazív A csoportú Streptococcus-betegség okozta, vagyis a baktériumok a test olyan részeibe jutottak be, mint például a vér, az izom- és zsírszövetek vagy a tüdő.
Mint kiderült, antibiotikummal lehetett volna kezelni a betegséget, de az orvosok nem vették észre időben az árulkodó jeleket.
Clare-nek nagyon nehéz volt a gyászfolyamat, ezért írt könyvet a hasonló helyzetben lévő szülőknek: „Úgy döntöttem, hogy az And Always Annaliese (És mindig Annaliese) lesz a könyv címe, mert ő mindig a családunk része marad” – írta a Metro.