Külföld
Armija 2023: ami a csövön kifér

Hadizsákmányból már tavaly is rendeztek kiállítást az oroszok, de azóta jelentősen bővült a készlet. Az idei expóra több mint 870 fegyver és katonai felszerelés került a leltárba. A fő attrakciónak a harcjárművek számítanak: a brit Husky és a Mastiff, valamint az AT 105 Saxon mellett bemutattak egy kiégett ausztrál Bushmastert, amerikai M–113 APC-t, svéd CV90–40 BMP-t, de francia AMX–10RCR kerekes harckocsit is. Természetesen az ukránok sem „maradtak távol” az eseménytől, így a látogatók szemügyre vehetik a Varta, a Kozak és a Triton páncélozott járműveket, továbbá egy könnyű páncélozott csónakot, a Kalkan–P-t, amelyet a Liman gyár fejlesztett ki a parti őrség igényeinek megfelelően.
Sahídra Sahín
A Komszomolszkaja Pravda (KP) helyszíni riportja a külföldi kiállítók közül, talán nem véletlenül, az iráni, a kínai és a vietnami gyártókat emelte ki. Irán Sahíd drónjai az elmúlt másfél évben nagy szolgálatot tettek az oroszoknak. S az utóbbi időben arról lehetett hallani, hogy Moszkva megvette a licenszet, és belekezd a gyártásukba.
A teheráni Aerospace Industries Organisation (AIO) egy újdonsággal érkezett Moszkvába. A már ismert GB125 irányított bombák, a Jaszin harci kiképző repülőgépek, és az SM–300 hajó elleni cirkálórakéta-rendszer modelljei mellett bemutatták a Sahínt, az első teljesen elektronikus drónjukat, amely egyből felkeltette az orosz katonai vezetés érdeklődését.
A drón öt elektronikus motorral van felszerelve, és egy ház tetejéről vagy egy hajó fedélzetéről is elindítható. A felszálláshoz nincs szüksége kifutópályára. Óránként 120 kilométeres sebességgel két-három órán át képes repülni, miközben 14 kilogrammos terhet szállít, amit akár 4 kilométeres magasságból is le tud dobni. A nagy előnye, hogy teljesen csendben repül, nem robog úgy, mint a benzines őse.
Nem csak papucs
A vietnami Z111 fegyvergyártó cég maroklőfegyverekkel és egy új gépkarabéllyal érkezett. Ami azt illeti, az SN7TB pontosan úgy arányul az orosz Tokarev pisztolyhoz, mint az STV–380-as a kalasnyikovhoz. Ez önmagában még nem lenne érdekes, az egykori „béketábor” országai előszeretettel merítettek ihletet a szovjet rendszerekből. Viszont pontosan három héttel a fórum megnyitója előtt Hoang Xuan Chien védelmi miniszterhelyettes felkérte Oroszország vietnami nagykövetét, hogy támogassa a Vietnam és Oroszország közötti védelmi együttműködést.
Ami Kínát illeti, a gyártóik szinte egy teljes pavilont elfoglaltak, amit a vendégek gyorsan el is neveztek kitajszkij kvartalnak (kínai negyed). Itt, kis túlzással, a papucstól az űrrakétáig minden megtalálható. Az orosz lapok pedig rendre megjegyzik, hatalmasra nőtt az érdeklődés, a kereslet és a kínálat egyaránt. És a beszámolók szerint nincs olyan igény, amit Kína ne tudna kielégíteni, különösen a „kiegészítők” területén: testpáncélok, sisakok, különféle egyenruhák és bakancsok, dzsekik, drónok minden célra.
„Most, hogy megnyíltak a határokat, gyakran jövünk majd önökhöz" – mondta az egyik eladónő a KP tudósítójának, ami megint csak jelzésértékű.
Szupermarket
Az Armija 2023 természetesen nem csak a „magamutogatásról" szól vagy arról, hogy kinek nagyobb. Komoly üzletek is köttetnek. Az orosz Roszoboronexport például rögtön az első napon egy több mint 500 millió dollár értékű szerződést írt alá egy külföldi partnerrel. Összehasonlításul: ez legalább 100 millió dollárral haladja meg a tavaly az egész rendezvény alatt kötött megállapodások értékét.
Az orosz gyártók egyébként a többi között a rohamcsapatok számára készült Zubilo pilóta nélküli páncélozott jármű prototípusát, a légideszant csapatok és a különleges erők számára készült Titan védett járművet, valamint a Tiger–M beszédes nevű Mad Max változatát vonultatták fel. De bemutatkozott a T–14 Armata új motorja, az Izsdelije–53 kamikazedrón és számos új rakétatípus mellett megannyi praktikus apróság. Például egy különleges, a háború tapasztalatainak figyelembevételével készült csőszájfék, avagy a Macska is, amivel biztonságosan lehet mozgatni az esetleg aláaknázott holttesteket.