Külföld
Oroszországba helyezi vissza székhelyét a VK platform tulajdonosa
A vállalat igazgatótanácsa arról is döntött, hogy kilépnek a londoni tőzsdéről

A VK bejelentette, hogy részvényesei és igazgatótanácsa úgy döntött, hogy befejezi tevékenységét a Brit Virgin-szigeteken, ahol a cég jelenleg be van jegyezve, és nemzetközi cégként újra bejegyezteti magát Oroszország egyik „offshore-ján”.
„Az Oroszországi Föderációban történő hivatalos bejegyzést követően a VK nemzetközi céggé – VK részvénytársasággá – alakul, székhelye a kalinyingrádi terület Oktyabrszkij-szigetének egyik különleges közigazgatási körzetében lesz” – közölte a cég.
A vállalat igazgatótanácsa arról is döntött, hogy kilép a londoni tőzsdéről (LSE), és helyette a VK részvényeit a moszkvai tőzsdén jegyzik. Értékpapírjainak kereskedését az LSE-n 2022. március 3-án függesztették fel az Oroszország elleni, Ukrajnával kapcsolatos szankciók közepette.
A VK igazgatótanácsa eredetileg még februárban jelentette be a vállalat oroszországi székhelyének megváltoztatására vonatkozó terveket, akkor azt mondták, hogy ez természetes, mivel eszközeinek túlnyomó többsége Oroszországban található, és ott termel bevételt.
Tavaly a VK vezetője, Vlagyimir Kirijenko azt mondta, hogy a vállalat új hosszú távú üzleti stratégián dolgozik, amely figyelembe veszi a külső korlátozásokat. Kirijenko tavaly amerikai és brit szankciók célkeresztjébe került, ami arra késztette az Apple-t, hogy 2022 közepén eltávolítsa a VK alkalmazásait az AppStore-ból. Azóta azonban visszaállították őket.
A VK Csoport az orosz távközlési és informatikai szektor egyik legnagyobb vállalata, amely többek között a Mail.Ru, a VKontaktye (VK.com) és az Odnoklaszsznyiki közösségi hálózatok, valamint a Skillbox oktatási platform tulajdonosa.
A VK csütörtökön közzétett pénzügyi eredményjelentése szerint a vállalat bevétele az év első hat hónapjában 57,3 milliárd rubelt (229 milliárd forint) tett ki, ami 36 százalékos növekedés a 2022-es év azonos időszakához képest. A vállalat adózás előtti nyeresége azonban 42 százalékkal csökkent, 3,9 milliárd rubelre. A VK a bevételcsökkenést az úgynevezett új üzleti területek fejlesztési költségeinek tulajdonította, amelyek az Oroszországot a nyugati szankciók miatt elhagyó különböző digitális szolgáltatások, például a Tinder és a Spotify kiváltásával kapcsolatosak.