Külföld

Nigeri válság – A junta új miniszterelnököt nevezett ki

Abdramane bejelentette, hogy az elnöki gárda új vezetőjévé Habibou Assoumane alezredest nevezték ki

Nigerben a junta az ország egyik korábbi pénzügyminiszterét nevezte ki a miniszterelnöki tárca élére – jelentette be hétfő éjjel a puccsisták szóvivője, Amadou Abdramane ezredes.

Nigeri válság – A junta új miniszterelnököt nevezett ki
A junta új miniszterelnököt nevezett ki, jelentette be Amadou Abdramane ezredes
Fotó: AFP/ORTN/Télé Sahel

Ali Mahaman Lamine Zeine 2002-től 2010-ig, az egyébként szintén puccsal elmozdított Mamadou Tandja elnöksége idején állt a pénzügyi tárca élén, jelenleg pedig az Afrikai Fejlesztési Bank (ADB) vezetőségi tagja.

Ali Mahaman Lamine Zeine elődjét, Ouhoumoudou Mahamadót a július 26-i katonai hatalomátvétel során az elnökkel, Mohamed Bazoummal együtt távolították el tisztségéből.

Abdramane egyúttal bejelentette, hogy az elnöki gárda új vezetőjévé Habibou Assoumane alezredest nevezték ki. A gárda élén korábban Abdourahamane Tiani tábornok, a hatalomátvétel vezetője állt.

Kapcsolódó írásaink