A franciák keményen megdolgoztak a nigeri puccsért

Az 1960-ban függetlenné vált Niger egyike a Föld legelmaradottabb országainak: az ENSZ fejlettségi indexén (HDI) a sereghajtók közé tartozik, konkrétan hátulról a harmadik. A politikai környezetről pedig alighanem mindent elmond, hogy Bazoum a hetedik köztársaság elnöke volt, míg Tachianié most az ötödik katonai rezsim, amely az állam élére került.

A tábornok a rossz gazdasági helyzettel, a korrupcióval és a biztonsági problémákkal indokolta a puccsot. A fővárosból, Niameyből érkező felvételek tanúsága szerint az elnöki gárda lépése meglepte, de nem különösebben izgatja a helybélieket, ugyanakkor az utcai megmozdulásoknak, a katonai hatalom melletti szimpátiatüntetéseknek nagyon erős franciaellenes felhangjai vannak. Ez szorosan összefügg a Tachiani által emlegetett problémákkal.

Ami a biztonsági dimenziót illeti, a nyugat-afrikai állam rövid története során kétszer sodródott a polgárháború szélére. Mindkét alkalommal az északi területeken, a Szahara határvidékén élő tuaregek lázadtak fel a központi hatalom ellen, amely elvette, megkurtította a földjeiket. A lépést hivatalosan a gazdaságfejlesztési szükségszerűséggel indokolták: a tuaregek ott tudtak legeltetni, ahol víz van, de a vízre a gazdag nyersanyagkészleteket kibányászó francia vállalatoknak is szüksége volt.

Nigernek emellett az utóbbi másfél évtizedben a nemzetközi terrorizmussal is meg kellett birkózniuk. Az országba rendszeresen be-betörnek az al-Kaida, az Iszlám Állam és a Boko Haram fegyveresei. Párizs a Barkhane-hadművelet keretében ugyan Nigerbe is küldött csapatokat, körülbelül ezerötszáz főt, ám sok helybéli és a puccsisták úgy vélik, a francia katonák hasznavehetetlenek. Tény, hogy a terroristákkal ritkán ütköztek meg, 2014 augusztusa óta mindössze egy francia vesztette életét a terrorellenes műveletek során, míg például az elmúlt télen volt olyan nap, amikor egyetlen összecsapásban tizenhét nigeri katonát öltek meg.

Ezért aztán a szomszédos Malihoz és Burkina Fasohoz hasonlóan, ahonnan hazaküldték a franciákat, Nigerben is kialakult az a kép, hogy a párizsi erők csak a befektetések védelmére, és valójában a helyi lakosság féken tartása érdekében állomásoznak az országban.

A poszt- vagy neokolonializmus diszkrét bája tükröződik vissza azon, hogy Niger a világ egyik legnagyobb urán- és tórium exportőre, ám a lakosság mindössze 16 százalékánál van áram (az ezredfordulón ez 8-9 százalék volt), amit döntően Nigériából importálnak! A franciák az 1960-as évek vége óta bányásznak az országban fittyet hányva bármiféle környezetvédelmi vagy egészségügyi előírásra. A bányák többsége a már említett tuaregek földjén, Agadeztől Északra találhatóak. A France 5 tv-csatornán néhány éve sugárzott dokumentumfilm szerint a fejtésekhez legközelebbi települések egyes részein a csernobili átlaghoz képest 3-4-szer magasabb a sugárzás.

A rekultiváció, a társadalmi felelősségvállalás teljes hiánya miatt mérgező por száll a levegőben, a vízbázisok egy része is fertőzött, tavaly óta pedig a francia Orano vállalat leépítésbe kezdett, s pár napja közleményben jelezte: lehet, hogy mérlegeli a kivonulást Nigerből. Nyilván, minden szemetet hátra hagyva.

Ha van is túlzás a nigeriek franciákkal szembeni indulataiban, mégsem lehet azt állítani, hogy a sérelmeik megalapozatlanok lennének. Az is beszédes, hogy a korábbi puccsok esetében Párizs nem sietett elvágni a támogatásokat és szankciókkal fenyegetni az új hatalmat. Sőt! Abban, hogy most mégis így tett, leginkább az Afrika elvesztésétől való félelem játszik szerepet. A szombaton záruló orosz–afrikai csúcson a Françafrique, vagyis az egykor francia befolyás alatt álló afrikai országok közül egyedül egy nem képviseltette magát legalább miniszteri szinten: Niger.

Franciaország és a Nyugat az elmúlt húsz évben fokozatosan elvesztette a hitelét Afrikában, s a helyükre Kína valamint Oroszország nyomult be. Most az utolsó dominó is eldőlni látszik. Érdemes hozzátenni, ezt nem fogja lassítani a segélyezés leállításával való fenyegetőzés, már csak azért sem, mert a nyugat-afrikaiak is tisztában vannak a számokkal. Idén például az egész régió az 1 százalékát kapja, kapta volna annak segélynek, amit Brüsszel az ukrajnai háború finanszírozására fordít.