Külföld
Ferenc pápa szerint „bátor erőfeszítésekre” van szükség a klímaváltozás elleni küzdelemben

A katolikus egyházfő az olasz egyháznak szánt bejegyzésében mély együttérzését fejezte ki a vihar és erdőtüzek sújtotta területeken élő emberekkel, akiket „közel” érez magához.
„Ezek a légköri események rávilágítanak arra, hogy bátor és előrelátó erőfeszítésekre van szükség, hogy felelősségteljesen szembenézzünk az éghajlatváltozás kihívásaival, mert csak így óvhatjuk meg a teremtett világot, vigyázva közös otthonunkra” – áll a Matteo Zuppi bíborosnak, az Olasz Püspöki Konferencia elnökének címzett üzenetében. Ferenc pápa köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik nagylelkűen felajánlották segítségüket, különösen kiemelve a tűzoltók áldozatos, erőn felüli munkáját.
Ferenc pápa a hőhullámok miatt erdőtüzekkel sújtott Görögország püspöki karának is hasonló üzenetet küldött, amelyben azt írta: „reméli, hogy a közös otthonunkat fenyegető veszélyek, amelyeket a jelenlegi hőhullám súlyosbít, mindenkit arra ösztönöznek, hogy megújítsuk erőfeszítéseinket és így megőrizhessük a teremtés ajándékát a jövő nemzedékeinek.”