Külföld

Amerikai hírszerzés: Kína műszaki eszközöket szállít az orosz hadseregnek

Kína segít Oroszországnak a nyugati szankciók kijátszásában, nagy valószínűséggel katonai és kettős felhasználású termékeket is szállít – derül ki az amerikai Nemzeti Hírszerzés Igazgatójának Hivatala (ODNI) által készített, csütörtökön ismertetett jelentésből.

Amerikai hírszerzés: Kína műszaki eszközöket szállít az orosz hadseregnek
Kína mindeddig következetesen tagadta, hogy katonai felszerelést küldött volna Oroszországna
Fotó: AFP/Alexander Nemenov

Kína mindeddig következetesen tagadta, hogy katonai felszerelést küldött volna Oroszországnak az ukrajnai hadműveletek 2022. február 24-i kezdete óta.

„A Kínai Népköztársaság kettős felhasználású technológiát szállít, amelyet az orosz hadsereg az ukrajnai háborújának folytatásához használ fel, dacára a nemzetközi szankciók és exportkorlátozások jelentette barikádnak” – fogalmaztak a jelentés készítői.

„A vámnyilvántartások szerint a kínai állami hadiipari cégek navigációs, zavaró eszközöket és harcirepülőgép-alkatrészeket szállítanak szankciós listára került orosz állami hadiipari vállalatoknak” – áll a dokumentumban.

Az igazgatói hivatal egyben kiemelte, hogy Kína „még inkább létfontosságú partnerévé vált” Oroszországnak az ukrajnai orosz háború kezdete óta.

Az ODNI hangsúlyozta, hogy a két ország növelte a jüanban bonyolított kétoldalú kereskedelmét, valamint fokozottan támaszkodnak pénzintézeteik belföldi fizetési rendszereinek alkalmazására.

Az ODNI sajtójelentésekre hivatkozva azt is közölte, hogy Kína növelte az orosz energiahordozók importját, ideértve az Európából átirányított kőolajat és gázt.

Kapcsolódó írásaink