Külföld

Özönvízszerű esőzések okoztak áradásokat az erdőtüzekkel küzdő Kanadában

Özönvízszerű esőzések okoztak áradásokat Kanada délkeleti részén, miközben az ország kiterjedt térségeiben továbbra is erdőtüzek pusztítanak.

Özönvízszerű esőzések okoztak áradásokat az erdőtüzekkel küzdő Kanadában
Már több mint tízmillió hektárt égettek fel év eleje óta az erdőtüzek Kanadában
Fotó: Anadolu Agency via AFP/Anadolu Agency/BC Wildfire Service

A helyi sajtó a rendőrségre hivatkozva helyi idő szerint szombaton négy eltűntről számolt be, akik közül ketten gyerekek.

„Háromhavi csapadékot kaptunk kevesebb mint 24 óra alatt. Az eső gyorsan és erősen jött” – hangsúlyozta Tim Houston, az érintett Új-Skócia kanadai tartomány miniszterelnöke a péntek óta tartó záporokra utalva. „Változóban a klímánk, ez nyilvánvaló körülöttünk” – tette hozzá. Májusban és júniusban Új-Skóciában is heves erdőtüzek lángoltak.

Úgy tudni, a két eltűntként nyilvántartott gyerek egy autóban ült, amelyet magával ragadott az ár. Három másik utas még ki tudott szabadulni a járműből. A két másik eltűnt esetében egy férfiról és egy fiatalról van szó, az ő autójukat is víztömegek ragadták el.

Helyi sajtójelentések szerint házakban, utakban és hidakban is károk keletkeztek. Egy időre hetvenezer ember maradt áramszolgáltatás nélkül a régióban, és százakat szólítottak fel, hogy menjenek biztonságos helyre.

Szombaton egész Új-Skócia területére vészhelyzetet hirdettek.

Mindemellett az észak-amerikai ország más területein továbbra is erdőségek lángolnak a rendkívüli hőség és szárazság közepette. A hatóságok szerint eddig több mint százezer négyzetkilométer erdőség vált a lángok martalékává.

Kapcsolódó írásaink