Külföld

Egyre drámaibb körülményekkel jár a hőség Görögországban

A görög hatóságok vasárnapra virradóan is folytatták a lakosok és turisták evakuálását és elszállásolását Rodosz szigetének több falujából, ahol öt napja erdőtűz tombol – jelentette több helyi médium.

Egyre drámaibb körülményekkel jár a hőség Görögországban
Görögország több pontján is felcsaptak a lángok a forróság miatt
Fotó: Valerie GACHE / AFP

Az erős szelek által gerjesztett, a sziget központjától kelet felé 9 kilométer hosszan húzódó tűz rendkívüli körülmények között tombol – hangsúlyozta Vaszilisz Varthakogiannisz, a görög tűzoltóság szóvivője a Skai TV-ben.

„Ez nem olyan tűz, amely holnap vagy holnapután véget ér. Ez még sokáig fog minket zavarni” – mondta.

Pefki, Lindosz és Kalathosz falvakból további mintegy 1200 ember várja, hogy kimenekítsék.

„Tegnap este tűzgátakat helyeztünk el Laerma falu körül” – ismertette a helyi Open TV-nek Konsztantinosz Taraszliasz, a sziget egyik választott tisztviselője. „De a szél ma reggel 180 fokos fordulatot vett, és ez felszította a tüzet több kilométeren át (...), elérve a turisztikai területeket” – tette hozzá.

A sziget hatóságai közölték, hogy harmincezer, a lángok által fenyegetett embernek nyújtottak menedéket. Mintegy kétezer embert hajóval evakuáltak a szigetről. Több mint harminc hajó vett részt ebben az evakuálásban, és a görög parti őrség szerint az evakuáltak a Földközi-tenger szigetének keleti partján lévő Kiotari és Lardosz településen voltak.

A parti őrség három hajója vezette a műveletet, amelyben több mint harminc magánhajó vett részt, míg a görög haditengerészet egyik hajója a terület felé tartott.

Az SMS-üzenetekkel figyelmeztetett turisták bőröndökkel és gyerekekkel menekültek a tengerpartra, és néhányan nem tudtak kapcsolatba lépni a légitársaságukkal, így lekésték a járatukat.

A helyi hatóságok szerint mintegy harmincezer embernek sikerült minden eszközzel elhagynia a veszélyeztetett területeket.

A tűzoltóparancsnok helyettese, Jannisz Artapoiosz szerint ez a tűz, amely a sziget közepén lévő hegyről indult, a legnehezebb, amellyel a rodoszi tűzoltóságnak valaha is szembe kellett néznie. A tűz oltásában öt helikopter és 173 tűzoltó vesz részt. Kiotari településen három szállodában is károk keletkeztek. A hatóságok három kompot vezényeltek Rodosz kikötőjébe, hogy befogadják a kimentett embereket – jelentette az ANA görög ügynökség, miközben több tucatnyi autóbuszt küldtek az evakuáláshoz – mondta Terisz Hatcijoannu, Rodosz önkormányzatának egyik tisztviselője.

Görögországban jelenleg kivételesen hosszú ideje tartó hőhullám van, a hétvégén várhatóan 44 Celsius-fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

Kapcsolódó írásaink