Külföld
Moszkva megsemmisítette a krími híd elleni támadáshoz használt ukrán bázisokat
A szóvivő szerint a támadást az éjszaka folyamán a vízi drónokkal elkövetett ukrán terrorakció megtorlásaként hajtották végre

A szóvivő szerint az éjszaka folyamán végrehajtott, összehangolt támadást „a hétfőre virradóra, vízi drónokkal (távirányítású motorcsónak) elkövetett ukrán terrorakció megtorlásaként hajtották végre”, hozzátéve, hogy a drónok gyártóbázisaként használt, Odessza környéki hajójavító üzem is találatot kapott.
Igor Konasenkov elmondta, hogy Mikolajiv és Odessza térségében összesen 70 ezer tonna kapacitású, az ukrán hadsereg ellátását biztosító üzemanyag-tárolót semmisítettek meg.
Közlése szerint az orosz hadsereg az északkelet-ukrajnai Harkiv megyében két kilométert haladt előre, Kupjanszk város irányában.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő napi szokásos sajtóértekezletén kedden azt mondta, hogy Ukrajna katonai célokra használta a gabonaszállítások céljára kialakított fekete-tengeri folyosókat. Ugyanakkor kitért az egyik újságírói kérdés elől, hogy Kijev ezeket a folyosókat felhasználhatta-e a krími híd elleni hétfői támadásra.
Oroszország hétfőn nem hosszabbította meg a Kijevvel az ukrán gabonaszállításokról az ENSZ és Törökországgal kötött, aznap lejáró fekete-tengeri egyezményt.
Peszkov szerint az orosz hatóságok kezdettől fogva tudták, hogy a krími híd elleni merénylet mögött Ukrajna áll. A szóvivő így kommentált egyes kijevi nyilatkozatokat, hogy a támadást Oroszország szervezhette meg.