Külföld

Petr Fiala: Csehország további fegyvereket és lőszert szállít Ukrajnának

Csehország katonai támadó helikoptereket, valamint több százezer lőszert szállít Ukrajnának, és segítséget nyújt az ukrán pilóták kiképzésében is

Zelenszkij csütörtök este – előzőleg be nem jelentett – kétnapos látogatásra érkezett Szófiából Prágába. Megérkezése után Petr Pavel cseh államfővel tárgyalt, majd a két politikus sajtótájékoztatót tartott.

Petr Fiala: Csehország további fegyvereket és lőszert szállít Ukrajnának
Petr Fiala: Senki sem akarja megszüntetni a Visegrádi Együttműködést
Fotó: AFP/Ludovic Marin

A tervezett együttműködést a sajtóértekezlet előtt aláírt cseh–ukrán emlékeztető rögzíti. „Már konkrét projektekről van szó” – jegyezte meg ezzel összefüggésben az ukrán államfő.

Volodimir Zelenszkij ismételten köszönetet mondott a cseh államnak, hogy kiáll Ukrajna mellett, és több százezer ukrán állampolgárnak nyújtott menedéket. A cseh segítség a nagy európai államok segítségéhez mérhető – mutatott rá az ukrán elnök.

Petr Fiala kifejezte reményét, hogy az ukrán elnök személyesen is részt tud venni a NATO jövő heti vilniusi csúcstalálkozóján. A kormányfő hangsúlyozta, hogy ami Ukrajna jövőbeni NATO-tagságát illeti, Kijev számolhat Prága támogatásával.

„Arra számítok, hogy a szövetség minden tagja támogatni fogja Ukrajna igyekezetét a NATO-tagságra. Csehországgal biztosan számolhat” – szögezte le a cseh kormányfő újságírók előtt.

Volodimir Zelenszkij kétnapos csehországi látogatása végén találkozik még Milos Vystrcillával, a szenátus, valamint Markéta Pekarová Adamovával, a képviselőház elnökével is, majd elutazik Isztambulba.

Kapcsolódó írásaink