Külföld
Az ENSZ az embercsempészek elleni szigorú fellépést sürgeti a görög hajóbaleset után
Görögország az Európai Unióba vezető egyik fő migrációs útvonal a Közel-Keletről, Ázsiából és Afrikából érkező migránsok számára

Szerdán legkevesebb hetvenkilencen fulladtak meg, miután túlterhelt hajójuk felborult és elsüllyedt Görögország délnyugati partjainál. A szerencsétlenül járt halászhajóban 400-750 migráns utazott a görög bevándorlási hivatal illetékesei és a túlélők beszámolói szerint. A mentésben részt vevő görög vöröskereszt egyik önkétese szerint a legtöbb migráns Líbiából és Szíriából érkezett.
„A szerdán történtek aláhúzzák annak szükségességét, hogy az embercsempészeket és az emberkereskedőket bíróság elé kell állítani” – mondta Jeremy Laurence, az ENSZ Emberi Jogi Hivatalának szóvivője újságíróknak Genfben.
Görögország az Európai Unióba vezető egyik fő migrációs útvonal a Közel-Keletről, Ázsiából és Afrikából érkező migránsok számára. A Földközi-tenger középső része a világ legveszélyesebb migrációs átkelőhelye, az ENSZ 2014 óta több mint húszezer halálos áldozatot és eltűnt személyt regisztrált ezen a területen.
Tavaly csaknem 160 százalékkal nőtt a megelőző évhez képest az illegális migránsok száma a Földközi-tengeren, továbbra is ez az Európai Unióba vezető legforgalmasabb migrációs útvonal, és az idei év első öt hónapjában az észlelések száma már több mint kétszeresére nőtt az előző év azonos időszakához képest, ez a legnagyobb növekedés 2017 óta – közölte az EU határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) pénteken.