Külföld

Képes lesz az Egyesült Államok ráerőltetni Kína-ellenes politikáját Európára?

Kína nagy valószínűséggel szerepet játszik a konfliktus végjátékában és a háború utáni újjáépítésben

A nyugati vezetők többsége nem látja Kína szerepét az ukrajnai háború béketárgyalásában, holott Peking már többször felajánlotta, hogy diplomáciai béketeremtő félként részt venne a felek közti párbeszédben. Eközben az Egyesült Államok egyre inkább arra törekszik, hogy Európa elszigetelődjön Kínától – írta meg a hirado.hu.

Képes lesz az Egyesült Államok ráerőltetni Kína-ellenes politikáját Európára?
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

A svéd külügyminisztérium és a German Marshall Fund amerikai agytröszt által közösen szervezett legutóbbi fórumon az ukrajnai háború témája került terítékre. Azonban arról nem esett szó, hogy a béketeremtésben Kínának van-e szerepe, holott Peking már többször felajánlotta, hogy diplomáciai béketeremtő félként részt venne a felek közti párbeszédben – írta meg a hirado.hu.

Ehelyett a résztvevők arról beszéltek, hogy – állításuk szerint – kínai követek járják az európai fővárosokat azzal a céllal, hogy meggyőzzék a nyugati vezető politikusokat, a béke érdekében Ukrajna fegyverletétele mellett foglaljanak állást.

A nyugati politikusoknak ha tetszik, ha nem, Kína nagy valószínűséggel szerepet játszik a konfliktus végjátékában és a háború utáni újjáépítésben.

Stockholmban azonban mindenki elborzadt attól a gondolattól, hogy Kína segíthet Európa jövőbeli biztonsági struktúrájának kialakításában. Ez a bizalmatlanság abból fakad, hogy kínai tisztviselők a NATO-t okolják az ukrajnai háborúért.

Továbbá transzatlanti egyetértés mutatkozik abban is, hogy a kereskedelmi kapcsolatok kockázatmentesítésére van szükség Kínával. Ennek az elképzelésnek a nyugati politikusok körében komoly vonzereje van. Az amerikai, az európai és más nyugati kormányok és vállalkozások el akarják kerülni a kritikus nyersanyagok és termékek kínai beszállítóitól a túlzott függőséget, és biztosítani akarják, hogy a Kínával folytatott kereskedelem összhangban legyen érdekeikkel, értékeikkel és biztonsági aggályaikkal – fogalmazott Ulf Kristersson svéd miniszterelnök a fórum megnyitóján tartott beszédében.

Ezzel szemben kínai tisztviselők azzal vádolják a nyugati kormányokat, hogy a gazdaság teljes szétválasztását tervezik, ami – szerintük – végzetes kimenetelű és rendkívül költséges lenne.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy az európaiak az amerikaiaknál óvatosabbak az exportellenőrzéssel kapcsolatban, hogy megakadályozzák, hogy Kína fejlett fegyvereket vagy elnyomó eszközöket építsen nyugati technológiák felhasználásával.

Megosztottság a fórumon

Annak ellenére, hogy úgy tűnik, a Nyugat most egyöntetűen aggódik Kína térnyerése miatt, a transzatlanti tisztviselők és politikai szakértők találkozóján a megosztottságot is észre lehetett venni. Joe Biden elnök vezetésével az Egyesült Államok az optimisták azon táborát vezeti, amely abban bízik, hogy kellő politikai akarattal, gazdasági erőforrásokkal, katonai erővel és diplomáciai képességekkel a Nyugat képes lesz felülmúlni Kínát. A másik tábor sokkal fatalistább.

A két irányzat nem válik el élesen egymástól. Hogy hol húzódnak határaik, arról megoszlanak a vélemények. Néhány európai ország, például Franciaország egyetért a Biden-kormányzat protekcionista gazdaságpolitikájával. Ugyanakkor Emmanuel Macron francia elnököt mélységesen pesszimistának nevezték geopolitikájával kapcsolatban.

Bár Macron nem vitatja a Hszi Csin-ping kínai elnök rendszeréről szóló negatív véleményeket, kevéssé bízik abban, hogy számíthat az Egyesült Államokra mint biztonsági partnerre.

Mint ismert Macron áprilisban tett kínai látogatása után a Les Echos francia lapnak adott interjúban azt sugallta, hogy Európának óvakodnia kell attól, hogy az Egyesült Államok belerángassa az Ázsiával való konfliktusába, amely többek között Tajvan miatt alakult ki.

Más nyugati országok szerint pedig az ukrajnai háború ismét bebizonyította, hogy az Egyesült Államok a Nyugat nélkülözhetetlen biztonsági partnere. És az amerikai támogatásért cserébe Európában azt sürgetik, hogy az EU biztonsági és politikai érdekeket lásson Tajvan és az indo-csendes-óceáni térség sorsában.

Ezzel kapcsolatban azonban érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt hetekben tartott Shangri-La Párbeszéd ázsiai biztonsági fórumon egy kínai felszólaló azt üzente az európai vezetőknek, hogy a legjobb dolog, amit Ázsiának kínálhatnak, hogy távol maradnak annak konfliktusaitól – írja a hirado.hu a The Economist cikke alapján.

Kapcsolódó írásaink