Külföld
Több halálos áldozattal járó incidens történt Nottinghamben
A parancsnok türelemre intette a lakosságot, és közölte, hogy az érintett negyed utcáit a rendőrség a folytatódó vizsgálat érdekében egyelőre lezárva tartja

A Nottinghamshire megyei rendőrség kedd délután közölte: a vizsgálatban részt vesz az országos terrorizmusellenes rendőri hálózat (Counter Terrorism Policing), de a nyomozók továbbra is nyitott kérdésként kezelik, hogy mi lehetett az elkövető indítéka.
Kate Meynell, a Nottinghamshire megyei rendőrség főparancsnoka délutáni tájékoztatásában úgy fogalmazott, hogy a terrorelhárító szolgálatok bevonása normális eljárás az ilyen körülmények között történt incidensek kivizsgálása során. A rendőrség beszámolója szerint kora reggel a város egyik utcáján két holttestet találtak.
Nem sokkal ezután bejelentés érkezett arról, hogy egy másik városrészben egy furgon megpróbált elgázolni három embert, akiket jelenleg kórházban ápolnak.
A rendőrség kedd délután közölte: egyikük válságos állapotban van, a másik kettő könnyebb sérüléseket szenvedett.
A gázolásos incidens után röviddel még egy holttestet találtak egy közeli utcában.
A kedd délutáni tájékoztatás szerint az ügyben őrizetbe vett férfin kívül a hatóságok senkit nem keresnek, és nem számítanak arra, hogy az incidenssorozatban az őrizetesen kívül másnak is része lett volna.
A rendőrség kedd délelőtt teljesen lezárta a Londontól 180 kilométerre északnyugatra fekvő, 320 ezer lakosú Nottingham központját. A villamoshálózat forgalmát leállították, a belvárost széles kordonnal vették körül.
Kate Meynell megyei rendőrkapitány délutáni újabb tájékoztatásában hangsúlyozta, hogy most már biztonságban felkereshető a városközpont, de sok környező utca továbbra is lezárva marad annak érdekében, hogy a nyomozók összegyűjthessék az incidens körülményeinek felderítéséhez szükséges bizonyítékokat.
A rendőrség első, kedd délelőtti tájékoztatása szerint az eddigi vizsgálat alapján a három incidens összefügg egymással, jóllehet a délutáni újabb közleményben ez már nem szerepel.
A brit hatóságok tavaly februárban csökkentették a terrorkészültség szintjét, az ötfokozatú skálán az addig érvényben lévő második legmagasabb, „súlyos” szintről a középső, „jelentős” fokozatra enyhítve a nagy-britanniai terrorellenes készenlétet.
Az addigi „súlyos” fokozat a hivatalos besorolás szerint azt jelentette, hogy a hatóságok „nagyon valószínűnek” tartottak egy nagy-britanniai terrortámadást. A tavaly februári enyhítés óta érvényes „jelentős” készültségi szint „valószínűként” határozza meg ennek a kockázatát.
A mindenkori nagy-britanniai terrorkészültségi szintet a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta Egyesített Terrorizmuselemző Központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) határozza meg a kormánytól független döntéssel.
A JTAC a brit elhárítás (MI5) szervezeti keretein belül működik.