Külföld

Veszélyben a gabonaegyezmény meghosszabbítása

Moszkva még mindig nem elégedett a fekete-tengeri gabonaszállítási megállapodás végrehajtásával, szerinte az orosz export elé továbbra is számtalan akadályt gördítenek, illetve nehezítik azt.

Veszélyben a  gabonaegyezmény meghosszabbítása
Képünk illusztráció
Fotó: ALAIN PITTON / NURPHOTO / AFP

Az MTI tudósítása szerint ennek Szergej Versinyin külügyminiszter-helyettes adott hangot szombaton, miután az előző nap találkozott az ENSZ illetékes kereskedelmi tisztségviselővel.

A gabonaszállítási megállapodást többször meghosszabbították már tavaly júliusi megkötése óta, legutóbb május 17-én két hónapra. Ez lehetővé teszi az ukrán gabona és műtrágya exportját három olyan kijelölt ukrán kikötőből, amelyek orosz tengeri blokád alatt állnak. Ezzel párhuzamosan Oroszország is folytathatja korábbi gabona- és műtrágyaexportját, a nyugati büntetőintézkedések nem vonatkoznak ezekre az árukra.

Oroszország ankarai nagykövete pénteken kijelentette a RIA orosz hírügynökség szerint, hogy bár tárgyalnak a gabonamegállapodás végrehajtásának feltételeiről, egyelőre szó sem lehet arról, hogy júliusban megint hozzájáruljanak a meghosszabbításához.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom