Külföld
Volodimir Zelenszkij a kahovkai gát lerombolása miatt árvízzel sújtott területre látogatott

Az ukrán elnök Telegram-csatornáján azt írta, hogy a helyszínen megvitatta az illetékesekkel a gát felrobbantása miatt kialakult vészhelyzet felszámolására – a veszélyeztetett zónák lakosságának evakuálására és létszükségleteinek biztosítására, valamint a környezeti károk enyhítésére – irányuló erőfeszítéseket, egyszersmind felmérték a katasztrófa területén kialakult katonai helyzetet is. „Fontos, hogy kiszámítsuk a károk mértékét, és forrásokat különítsünk el a katasztrófa által érintett lakosok kártalanítására, valamint programot dolgozzunk ki a veszteségek kompenzálására vagy a vállalkozások áttelepítésére a herszoni régióban” – fűzte hozzá Zelenszkij.
Az ukrán elnök szerdán kijelentette, hogy több százezer ember maradt elérhető ivóvízellátás nélkül a duzzasztógátat ért támadás nyomán.
A dél-ukrajnai Herszoni területen lévő, jelenleg orosz ellenőrzés alatt álló Nova Kahovka víztározójának gátján kedden reggel történt robbanás, a gátszakadás következtében kialakult árhullám tetőzését pedig szerdára várták a hatóságok. A Herszoni terület kormányzójának csütörtöki közlése szerint jelenleg a régió mintegy 600 négyzetkilométernyi területe áll víz alatt, javarészt a Dnyeper folyó oroszok által megszállt oldalán.
A frontvonal részévé vált területről eddig összesen legalább négyezer ember evakuálását jelentették az orosz és az ukrán hatóságok.
A háborús felek egymást vádolják a gát részleges elpusztításával.