Külföld

Afrikai vezetők békemissziójáról tárgyalt Vlagyimir Putyinnal a dél-afrikai elnök

Az afrikai országok vezetőinek közelgő oroszországi és ukrajnai békemissziójáról tárgyalt telefonon Cyril Ramaphosa, a Dél-afrikai Köztársaság elnöke és Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte csütörtökön a dél-afrikai elnöki hivatal.

Afrikai vezetők békemissziójáról tárgyalt Vlagyimir Putyinnal a dél-afrikai elnök
Cyril Ramaphosa, a Dél-afrikai Köztársaság elnöke
Fotó: AFP/Rajesh Jantilal

A közlemény szerint „Putyin elnök üdvözölte az afrikai államfők kezdeményezését, és kifejezte óhaját a békemisszió fogadására”.

A Putyin és Ramaphosa közötti szerdai telefonbeszélgetésben szóba került az Oroszország–Afrika-csúcstalálkozó is, amelyet a tervek szerint július végén tartanak Szentpéterváron – áll a közleményben.

A dél-afrikai elnök korábban azt mondta, hogy országa „nem elkötelezett” az ukrajnai háború kérdésében, illetve nem részesíti előnyben Oroszországot. Ramaphosa májusban jelentette be, hogy Oroszország és Ukrajna vezetői készek találkozni az afrikai országok vezetőivel, illetve megvitatni a folyamatban lévő konfliktus lehetséges dél-afrikai béketervét, amelyet Egyiptom, Szenegál, Zambia, Uganda és a Kongói Köztársaság vezetői támogatnak.

Kapcsolódó írásaink