Télinek indult, tavaszra várták, de talán nyáron sem lesz belőle semmi – mi az?

Ukrajna téli offenzívája eldöntheti a háborút – írta január 4-i, a Time magazinban megjelent elemzésében Elliot Ackerman. A többszörösen kitüntetett amerikai veterán úgy vélte, a harcok súlypontja Keleten lesz, és az őszi eredményeit kihasználva Kijevnek nem csak arra van esélye, hogy elfoglalja az oroszok által ellenőrzött területek egy részét, de arra is, hogy a maga javára billentse az erőegyensúlyt.

Ehhez ott voltak a Javelinek, a HIMARS-ok és a Switchblade drónok, s az elemzők arra számítottak, hogy az ukránok a megfelelő készletezés és átcsoportosítás után, legkésőbb februárban támadásba lendülnek. Ehhez képest az oroszok fokozták a nyomást, és január 16-án bevették Szoledart, miközben gőzerővel dolgoztak a mélységében tagolt, többszörös védelmi vonalaik kiépítésén.

Február elején vált nyilvánvalóvá, hogy a várakozások messze felülmúlták az ukrán haderő lehetőségeit, így különösen a látványos győzelmekre éhező nyugati sajtó – kart karba öltve a reflektorfény-függő biztonságpolitikai szakértőkkel – hozzálátott a tavaszi ellentámadás legendájának felépítéséhez, amit Volodimir Zelenszkij és szűkebb környezete hamarosan a magáévá tett.

Pedig a tél végén az ukrán haderő vezérkari főnöke, Valerij Zsaluzsnij hadseregtábornok elég egyértelmű utalásokat tett arra vonatkozóan, hogy május végénél előbb ilyesmire biztosan nem kerül sor. Az  amerikai agytröszt, a Hadtudományok Intézete (Institute of the Study of War) ezt jelezte is, annak hangsúlyozásával együtt, hogy a háborúról a legnagyobb magabiztossággal nyilatkozó elemzők zöme teljesen tájékozatlan.

Ennek ellenére márciustól már mindenki a sorsdöntő rohamot várta. Olyan hírek láttak napvilágot például a Guardianben, melyek szerint az ukránok 80 ezer embert koncentráltak a Dnyipropetrovszk–Kramatorszk–Zaporozsje háromszögben, hogy Bahmut gyors bevétele után teljes erővel Délnek forduljanak, és megkíséreljék az áttörést Mariupol irányában.

Télen is ez tűnt a legvalószínűbb, habár meglehetősen kockázatos forgatókönyvnek. 24-én aztán Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka kijelentette: csapatai rövid időn belül megkezdik a műveletet.

Kijelentése hihetőnek tűnt, mivel a Le Monde tíz nappal korábban megszellőztette, hogy az „Egyesült Államok hadserege a wiesbadeni bázisán »asztali« szimulációkat szervezett a kijevi erők új offenzívájának előkészítésére. Az ukrán vezérkar több tucat tagja vett részt a katonai zsargonban hadijátéknak nevezett haditervezési gyakorlatokon”, az pedig már korábban ismeretes volt, hogy az amerikaiak részt vesznek a stratégia megtervezésében. 

Végül márciusban nem történt semmi, azt leszámítva, hogy elkezdtek beérkezni a Nyugat által felajánlott páncélosok, a német Leopard és a brit Challenger 2-esek, valamint a francia AMX-10 RC-k. Washington áprilisra ígérte a Patriotokat.

Az ukrán hatóságok ekkor már azt állították, hogy az ellentámadás „aktív előkészületi” szakaszába lépett, és uralkodóvá vált az a nézet, miszerint az ortodox húsvét után, a hónap második felében tényleg megindulnak. Nem tették. Bár a Pentagonból kiszivárgott dokumentumok szerint a NATO kilenc ukrán dandár felszereléséhez és kiképzéséhez nyújtott segítséget a bevetni szándékozott tizenkettőből, a csatatereken ez nem látszott meg.

Volodimir Zelenszkij április végén azt nyilatkozta, küszöbön áll az ellentámadás, két héttel később időt kért, majd május közepén két nap különbséggel állította azt, hogy készen állnak a harcra, és jelentette ki, hogy még mindig nem rendelkeznek a szükséges eszközökkel, páncélosokkal, repülőkkel és a kellő munícióval.

Nem meglepő, hogy a nyugati közvélemény egyre türelmetlenebbé vált, sokan nem értették, Kijev miért húzza az időt, és mire kér további fegyvereket, sőt F–16-os vadászgépeket és nagy hatótávolságú tüzérségi rendszereket. Talán ezért az ukrán elnök május folyamán emelt a téten, s elkezdett arról beszélni, hogy az offenzívájuk célja nem az oroszok hátrébbszorítása, hanem a kiűzése a Krímről és a keleti területekről egyaránt.

Az ukrán kommunikáció májusban tehát egyre zavarosabbá vált. Ráadásul a hónap elején hetekre nyoma veszett Valerij Zsaluzsnij vezérkari főnöknek, még egy NATO-értekezletet is kihagyott, melyen többek között a kijevi vezetés haditerveiről esett volna szó. Május 20-án mindennek tetejébe elesett a 2022 augusztusa óta ostromlott Bahmut.

Öt nappal később Mihajlo Podoljak, az elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója közölte: a rég óta várt ellentámadás már napok óta zajlik. Május 27-én viszont ezt egy másik magas rangú tisztviselő, Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi tanács titkára határozottan cáfolta, bár hozzátette: „akár holnap vagy a jövő héten” tényleg kezdetét veheti.

Összegzésként megállapíthatjuk, az ukránok mindent elsöprő tavaszi ellentámadása egy téli offenzívának indult, amiből utóbb nyári kampány lett.

Az orosz védelmi minisztérium szerint vasárnap több, jelentős erőket megmozgató támadást vertek vissza a front különböző szakaszain, amely akár a háború következő szakaszának kezdetét is jelezhetné, tekintettel arra, hogy Volodimir Zelenszkij a The Wall Street Journalnak június 3-án azt mondta: most már tényleg készen állnak. Igaz, hozzátette azt is, hogy a hadművelet megkezdése előtt még szeretne további fegyvereket kapni a Nyugattól.