Külföld
A német védelmi miniszter figyelmeztette Kínát

„Világossá tettem, hogy elvárom ennek a politikának az azonnali leállítását” – mondta Pistorius szombaton Szingapúrban, a Shangri-La Dialogue biztonsági fórumon újságíróknak.
A német média korábban arról számolt be, hogy a Bundeswehr volt katonái dél-afrikai és új-zélandi cégeken keresztül találtak munkát Kínában, és nagy fizetést kaptak azért, hogy tudásukat átadják a kínai pilótáknak – írják.
A portál szerint a berlini védelmi tárcavezető azt állította, hogy Li nem tagadta a volt német pilóták alkalmazásának gyakorlatát, de alábecsülte annak jelentőségét. A Der Spiegel magazin szerint a Pistorius és Li közötti, 30 percesre tervezett találkozó több mint egy órán át tartott.
„Az a tény, hogy a légierő volt tisztjei vadászpilótákat képeznek ki Kínában, felháborító. Ezt nem fogadhatjuk el” – mondta a Der Spiegelnek Marie-Agnes Strack-Zimmermann, a parlament védelmi bizottságának elnöke.