Külföld
Németország újra fegyverkezik

Az elemzés bemutatja a német haderőfejlesztési program részleteit és a megvalósulásának állását.
Németországhoz hasonlóan egyébként 2016-ban Magyarország is elindította az elmúlt évtizedek legnagyobb katonai reformját. Ennek keretében a katonai eszközök nagy részét éppen Berlintől szerezzük be: Lynx gyalogsági harcjárműveket, PzH 2000 önjáró lövegeket, hídvetőgépeket, vontatójárműveket, és a világ legfejlettebb harckocsijának tartott Leopard 2 A7-es tankokat.
A szövetségi államban korábban példátlan alkotmánymódosítást hajtottak végre, hogy hitelből tudják finanszírozni a program költségeit. A parlamentnek immár harmadik éve kellett engedélyeznie a költségvetésre vonatkozó adósságfék alóli felmentést. A Bundestag egy olyan költségvetést is elfogadott, amely 139 milliárd euró új adósságot irányoz elő az idén – Németország eddigi második legmagasabb szintjét –, hogy tompítsa Európa legnagyobb gazdaságát az ukrajnai konfliktus okozta károkkal szemben, mutat rá az Oeconomus.
A német kancellár, Olaf Scholz bejelentése szerint az évente védelmi kiadásokra fordított összeg eléri az ország bruttó hazai össztermékének (GDP) legalább két százalékát, ami a NATO iránymutatás.
A kancellár 2022. február 27-i beszédét és az ekkor bejelentett haderő fejlesztési programot „Zeitenwende”, azaz „fordulópontként” jellemzik, utalva az európai biztonsági helyzetre gyakorolt jelentőségére, és a változásra az eddigi berlini politikában. Az évtizedes alulfinanszírozottság következtében hosszú és költséges út áll a német haderő előtt, mire régiós szinten újból modern és versenyképes lesz.
Például ágazati szakértők szerint a Bundeswehr három évtizeddel ezelőtt még 5 ezer nehézharckocsival rendelkezett, mára azonban csupán 320 darab áll rendelkezésre. Németország 1990-es újraegyesülése óta parlamenti ciklusról ciklusra csökkent a védelmi kiadások költségvetési súlya. A német hadsereg lemaradottságát bizonyítja, hogy az 1980-as évek végétől ugyanazt az analóg rádiórendszert használják, és nem váltottak az Európában szinte mindenhol elterjedt titkosított digitális kommunikációs rendszerre. Szemben a 19. és korábbi évszázadokkal, a mai modern világban nem lehet hónapok alatt egy hadsereget felállítani. A program végére a Németország az Egyesült Államok és Kína után a világ harmadik legjobban finanszírozott haderejével fog rendelkezni. Az orosz–ukrán háború miatt megváltozott helyzet következtében az elmúlt másfél évszázadban ez az első német fegyverkezés, amit a többi európai ország és az Egyesült Államok támogatva, nem pedig félelemben figyel.
A Kreml korábban „remilitarizálással” vádolta Németországot, amikor a katonai kiadások növeléséről döntött, és azt mondta, hogy ez növeli a biztonsági kockázatokat, mutattak rá az Oeconomus kutatói. A programmal kapcsolatban az ország ellenzéki pártjainak vezetői mellett ágazati szakértők is kritikákat fogalmaztak meg. Előbbiek szerint mivel a keretösszeg javát eszközbeszerzésre költik el, a honvédek helyzete nem javul. A szektor szakemberei szerint a rossz finanszírozási struktúra, illetve az elszálló infláció és kamatkörnyezet miatt a ténylegesen haderőfejlesztésre költött összeg 50-70 milliárd közötti euróra csökkenhet.
A késlekedést megfogalmazó kritikák és rosszul elsült nyilatkozatok miatt Christine Lambrecht védelmi miniszter idén januárban lemondott. Utódja, Boris Pistorius sokkal harciasabb, a védelmi költségvetés gyarapítására szólítja fel a pénzügyminisztert. A megrendelések késlekedését a német hadipar termelési kapacitásainak lefoglaltsága is okozza, mivel számos kelet európai ország a Krím félsziget elfoglalását követően haderőfejlesztésbe kezdett. A gyártási kapacitás bővítésének érdekében a német hadipari szereplők – hasonlóan a szektor egyéb európai képviselőihez – számos lőszer- és fegyvergyárat kezdtek el építeni. Hazánkban is a Rheinmetall német hadipari vállalat által tervezett Lynx (magyarul hiúz) gyalogsági páncélozott harcjárműveket Zalaegerszegen fogják gyártani. A termelés várhatóan idén indul és az éves kapacitás eléri a 40-50 darabot. Az elkészült harckocsik egy része a magyar flottába fog kerülni, de a kivitel is jelentős lesz. Emellett a városban ZalaZone nevű harckocsi-tesztelő pályát is létesítettek.
A német program keretösszegének javát, mintegy 41 milliárd eurót a légierő fejlesztésére fogják fordítani. Tavaly decemberben szavazta meg a Bundestag az amerikai Lockheed Martin és partnerei által gyártott, lopakodó képességgel is ellátott F–35 típusú vadászbombázó-repülőgépek és a világ egyik legnagyobb méretű Chinook szállítóhelikopterek beszerzését. Emellett izraeli Arrow-3 rakétarendszert is vásárolnak. A rendszer képes a nagy hatótávú interkontinentális ballisztikus rakéták hatástalanítására is, így beszerzésével Németország más kelet-közép-európai országok légvédelmét is elláthatja.
Emellett Izraeltől Heron TP típusú drónokat is vásárolnak. További 19 milliárd eurót költenek a haditengerészet felállítására. A keretösszeget tengeralattjárók és hadihajók beszerzésére fogják fordítani. 17 milliárd eurót a szárazföldi erők felszerelésének és harcjárműveinek lecserélésére fordítanak. Tervben van a Leopard 2-es harcjárművek utódainak Franciaországgal közös kifejlesztése is. A két ország 2018-ban állapodott meg az MGCS (Main Ground Combat Vehicle, Elsődleges Szárazföldi Harci Jármű) program közös elindításáról. Jelenleg a projekt a részegységek és felszerelt eszközök fejlesztési szakaszában jár. Jövőre kezdődik meg a teljes harcjármű tesztelésének a fázisa. Az új tank gyártása 2028-2035 között kezdődhet meg, a termelési kapacitás pedig 2040-ben fogja elérni a maximumát. Az egyre szaporodó kibertámadások kivédésének érdekében 21 milliárd eurót költenek a kommunikációs és elektronikus védelmi eszközök fejlesztésére. A védelmi képességek fejlesztése és kiépítése mellett a katonaság logisztikai kapacitását is fejlesztik, azaz nagy számban vásárolnak teherszállító helikoptereket, repülőgépeket és egyéb földfelszíni járműveket.
A német haderőfejlesztés a régió többi országára is hatást gyakorol. Az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően több német hadipari vállalat is a térség országaiban létesített üzemeket, ezzel számos családnak megélhetést biztosítva. Mivel az Egyesült Államok után Németország Ukrajna második legnagyobb ellátója a fegyverek tekintetében, a leszerelt harckocsik nagy segítséget jelenthetnek a háborúban álló országnak. Eddig egy darab Patriot légvédelmi rendszert, 18 darab Leopard tankot, több mint 800 löveget, csapatszállító és gyalogsági könnyű járművet, illetve logisztikai járművet, továbbá több százezer kis-, közepes- és nagy-kaliberű lövedéket, egyéni felszerelést, alkatrészeket és egyéb katonai eszközt küldött Németország Ukrajnának. Amellett, hogy – megszegve egy német tabut, miszerint nem szabad fegyvereket háborús övezetbe szállítani – nagy mennyiségű fegyverzetet szállít Ukrajnának, Németország megpróbált más országokat is arra csábítani, hogy nehézfegyvereket küldjenek Ukrajnának a „Ringtausch” (ami nagyjából „körkörös csere”) néven ismert program keretében. E politika keretében az országok ingyenesen kaphatnak német fegyverzetet, cserébe saját készleteikből harckocsikat és gyalogsági harcjárműveket szállíthatnak Ukrajnának.
Olaf Scholz német kancellár 2023 áprilisában javasolta, hogy ha Németország európai szövetségesei elküldi Ukrajnának régebbi, szovjet típusú harckocsijaikat, akkor Berlin a saját készleteiből gyorsan pótolja a szállítmányokat. Scholz álláspontja szerint azért éri meg a német harckocsikat nem közvetlenül a megtámadott félnek küldeni, mert így a NATO kötelékekben alkalmazott szovjet technológiát le lehet cserélni. Véleménye szerint a csereprogram Ukrajna számára is előnyös, mivel így olyan szovjet típusú harckocsi-modelleket kapnak, amelyeket a védekező haderő már használ, így elkerülhető az eszközök üzemeltetéséhez és javításához szükséges időigényes kiképzés. Csehország mellett Szlovákiával, Szlovéniával és Görögországgal született ilyen megállapodás. A lengyel tisztviselők szerint részükről a csereegyezmény kudarcba fulladt. Lengyelország a háború kitörését követő egy hónapban 280 T-72-es típusú harckocsit szállított Ukrajnának. Csehország és Szlovákia együttesen 29 darab Leopard 2-es tankot és egy Büffel logisztikai járművet, Görögország 40 darab Marder páncélozott gyalogsági harcjárművet, Szlovénia pedig 45 darab MAN tehergépkocsit kapott cserébe a T-72-es, T-55-ös tank és egyéb könnyű harckocsi szállítmányaiért cserébe. A kezdetben ígéretes program nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel az igények meghaladják azt a mennyiséget, mint amit Németország képes és hajlandó szállítani szövetségeseinek.
A Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési program (korábban Zrínyi 2026) az elmúlt harminc év legátfogóbb magyar katonai reformja. A program 3500 milliárd forintos összköltségvetéséből számos német hadipari terméket is vásárol a magyar honvédség. A szárazföldi haderő eszközei közé körülbelül 400-450 darab, török licencen alapuló Gidrán páncélozott harckocsi fog bekerülni. Ezek jelentős részét hazánk területén fogják gyártani, az állam és a német Rheinmetall által közösen, Zalaegerszegen létrehozott üzemben. A Lynx gyalogsági harcjárművekből hazánk 200 darabot rendelt. A program keretében 2025-re a szovjet T-72-es tankokat is a világ legfejlettebb harckocsijának tartott német Leopard 2 A7 típusú tankokra cserélik le. A harckocsik mellé LEGUAN hídvetőgépek és WiSENT 2 vontatójárművek is járnak. Emellett Magyarország 24 darab PzH 2000 önjáró löveget is vásárolt a német Krauss-Maffei Wegmanntól, mutat rá az Oeconomus.