Külföld
Börtönbüntetésre ítélték a szenegáli ellenzék vezetőjét
Egyelőre nem világos, hogy fellebbezhet-e az ítélet ellen

A 48 éves politikust azzal vádolták, hogy 2021-ben megerőszakolt egy szépségszalonban egy akkor 20 éves nőt, akit állítólag halálosan meg is fenyegetett. A bíróság ugyan felmentette a nemi erőszak vádja alól Sonkót, de elmarasztalta a szenegáli büntetőtörvénykönyv egy cikkelye alapján, amely büntetni rendeli a 21 évesnél fiatalabbak felé tanúsított, erkölcstelen viselkedést.
Az ítélethirdetést követően zavargások törtek ki a fővárosban. A tiltakozók felgyújtottak egy autót a fővárosi egyetem kampuszán, és kövekkel dobálták meg a rohamrendőröket, akik könnygázzal oszlattak.
Sonko politikai indíttatású perről beszélt. Egyelőre nem világos, hogy a távollétében elítélt ellenzéki vezető fellebbezhet-e az ítélet ellen.
Sonko a szenegáli választójogi törvény értelmében elmarasztalása esetén már nem indulhat a jövő februári elnökválasztáson annak ellenére, hogy a hivatalban lévő Macky Sall legesélyesebb kihívójának számít.
„Ezzel az ítélettel Sonko nem lehet jelölt” – jelentette ki az ellenzéki politikus egyik védője.
Májusban az ellenzéki vezetőt már hat hónapnyi felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották rágalmazás miatt, miután tavaly sikkasztással vádolta meg a nyugat-afrikai ország turisztikai miniszterét, Mame Mbaye Niangot.
A Sonko elleni vádak már több megmozdulást provokáltak ki a 17 milliós lakosú országban. 2021 márciusában történt letartóztatását követő zavargásokban legkevesebb 13-an vesztették életüket.
Szenegál stabil többpárti demokráciának számít.