Külföld
Olaf Scholz elítéli az ukrajnai polgári célpontok elleni orosz támadásokat
A német kormányfő telefonon egyeztetett az ukrán elnökkel

A kancellári hivatal közleménye szerint a német kormányfő és az ukrán elnök az orosz támadással szemben védekező Ukrajna politikai, katonai és humanitárius helyzetéről beszélt.
Volodimir Zelenszkij beszámolt az ukrajnai városokra és az úgynevezett kritikus infrastruktúra elemeire a napokban mért légicsapások hatásairól. Egyben köszönetet mondott a német kormánytól kapott katonai támogatásért, különösen az ukrán légvédelem megerősítéséért.
Olaf Scholz elítélte a polgári célpontok elleni újabb légitámadásokat, és megerősítette, hogy hazája töretlenül szolidáris Ukrajnával.
Kiemelte, hogy Németország az európai és Európán kívüli partnereivel szorosan együttműködve továbbra is támogatja Ukrajnát, méghozzá katonailag is.
A két vezető megállapodott, hogy „a békés megoldás iránti globális támogatás” érdekében is folytatják a „konstruktív” párbeszédet, és szoros kapcsolatban maradnak – áll a közleményben.