Külföld

Kissinger szerint a NATO súlyos hibája vezetett az ukrajnai konfliktushoz

Változtatott a véleményén a szakértő

Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter kifejtette, hogyan változott a véleménye Ukrajna NATO-tagságáról 2008 óta. Amit akkor ellenzett, azt ma elfogadhatónak tartaná.

Kissinger szerint a NATO súlyos hibája vezetett az ukrajnai konfliktushoz
Henry Kissinger és Donald Trump
Fotó: AFP/Mandel Ngan

Abban az ironikus helyzetben vagyok, hogy egyedül voltam, amikor elleneztem a tagságot, és majdnem egyedül vagyok most, amikor a NATO-tagságot támogatom – mondta a veterán politikus a Wall Street Journal munkatársának egy interjúban, amelyet napokkal 100. születésnapja előtt rögzítettek.

Kissinger tavaly magára haragította Kijevet, amikor azt javasolta, hogy Ukrajna a béke nevében fogadja el a „status quo ante” visszaállítását, vagyis mondjon le a Krímre vonatkozó területi követeléseiről, és adjon autonómiát a Donyecki és Luganszki Népköztársaságoknak. Emiatt a veterán politikus fel is került az ukránok halállistájára.

Most azonban odáig ment, hogy a WSJ-nek adott interjújában azt mondta, az ukrajnai háborút megnyertük, de egyben hozzátette, a békefeltételek valószínűleg nem tartalmazzák majd a Krímet. Oroszország számára Szevasztopol elvesztése, amely a történelemben sosem volt ukrán, olyan mértékű visszaesés lenne, hogy az állam kohéziója kerülne veszélybe. És azt hiszem, ez Ukrajna után nem kívánatos a világ számára – fogalmazott.

Szerintem az az ajánlat, hogy Ukrajnát felvegyük a NATO-ba, súlyos hiba volt, és ehhez a háborúhoz vezetett – magyarázta. Ugyanakkor azt is állította, a konfliktus mértéke és jellege orosz sajátosság, és teljesen helyesen tették, hogy ellenálltak neki.

Kapcsolódó írásaink