Külföld

Spanyolországban helyhatósági választásokat tartanak vasárnap

A pénteken záruló kéthetes kampányidőszak nem volt mentes a botrányoktól, több településen is tömegesen vettek őrizetbe embereket

Helyhatósági választásokat tartanak Spanyolországban vasárnap, több mint nyolcezer település, továbbá tizenkét autonóm régió (tartomány) vezetéséről dönt mintegy 35,5 millió szavazásra jogosult.

Spanyolországban helyhatósági választásokat tartanak vasárnap
Spanyolországban helyhatósági választásokat tartanak vasárnap
Fotó: AFP/Cristina Quiciler

A pénteken záruló kéthetes kampányidőszak nem volt mentes a botrányoktól. Több településen is tömegesen vettek őrizetbe embereket – köztük jelölteket választási csalás, szavazatvásárlás gyanúja miatt. A nacionalista EH Bildu párt listáján pedig feltűntek olyan jelöltek, akikről kiderült, hogy korábban, a már feloszlott Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet tagjaként gyilkosságért vagy támadás előkészítéséért elítélték őket.

Választási felméréseket utoljára hétfőn hozhatott nyilvánosságra a sajtó, ezek alapján rendkívül szoros eredményekre lehet számítani az országot koalícióban kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) között.

A mostani szavazásban érintett 12 tartomány közül tízben jelenleg a PSOE, kettőben a PP kormányoz. A közvélemény-kutatások szinte biztosra veszik, hogy a PP megtartja Murcia és Madrid régiókat, de akár további négy-hat tartományban is fordíthat.

Az abszolút többség, és így az önálló kormányzás megszerzését viszont nem valószínűsítik a felmérések függetlenül attól, hogy végül ki győz egy-egy térségben.

A választások után a tartományi kormányok megalakításának lehetőségét nagyban befolyásolja majd az is, hogy a koalíciós partnerként felmerülő többi párt miként szerepelt, hány mandátumot gyűjtött.

A legnagyobb spanyol városok is hasonló képet mutatnak, a kutatások szoros eredményt és az abszolút többség hiányát vetítik előre.

Madridban a jelenlegi konzervatív polgármester, José Luis Almeida esélyesen maradhat posztján, de Barcelonában a szocialista Jaume Collboni válthatja Ada Colau városvezetőt, aki ismét a baloldali Barcelona, közösen (Barcelona en común) nevű párt színeiben indult.

Az állami társadalomkutató központ (CIS) felmérése szerint a szocialisták az összes szavazat 30,2 százalékát szerezhetik meg, míg a Néppárt eredménye 27,9 százalékos lehet.

A kormánykoalícióban részt vevő Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) 8 százalékot, a politikai palettán a PP-től jobbra elhelyezkedő Vox szintén 8 százalékot szerezhet meg a szavazatokból.

A megkérdezettek 17,6 százaléka mondta azt, hogy biztosan elmegy szavazni, de még nem döntötte el, hogy kire adja le voksát.

A helyhatósági választásokat a spanyol sajtó az év végén esedékes parlamenti választások főpróbájának nevezi.

Spanyolországban 1979-ben tartották az első demokratikus helyhatósági választást, amelyet azóta most rendeznek meg tizenkettedik alkalommal.

A biztonságra vasárnap mintegy 99 ezer rendfenntartó vigyáz országszerte.

A választások lebonyolításának költsége több mint 203 millió euró (75,7 milliárd forint).

Kapcsolódó írásaink

Tarolt a Sinn Féin

ĀAz észak-írországi helyhatósági választásokon nagyot ment a brit fennhatóság ellen küzdő párt