Külföld
Varsó szerint Zelenszkijnek bocsánatot kell kérnie
Az Ukrán Felkelő Hadsereg 100 ezer lengyelt ölt meg 1943 és 1945 között

A politikust az ukrajnai háború és annak lengyelországi hatása mellett Volodimir Zelenszkij lengyelországi látogatásáról is kérdezték.
A véres történelmi események, amelyekre Lukasz Jasina utalt, 1943 és 1945 között, vagyis a második világháború idején zajlottak. Ukrán nacionalisták, az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) fegyveresei százezer lengyelt mészároltak le Volhíniában, vagyis a mai nyugat-ukrajnai Volinyi területen. A náciellenes és szovjetellenes lengyel Honi Hadsereg (AK) partizánjai megtorló akciói során pedig húszezer ukrán életét oltották ki.
Az ukrán elnök áprilisban járt Lengyelországban, felkereste a Volinyi területet is, ahol 80 évvel ezelőtt két éven át zajlottak a vérengzések.
Áprilisban arról adott hírt a lengyel külügyi szóvivő, hogy a kijevi lengyel nagykövet, Bartosz Cichocki tárgyalásokat folytat az ukrán elnöki hivatallal arról, hogy az évfordulós megemlékezésen Zelenszkij is részt vegyen.
A lengyel és az ukrán külügyminiszterek nagyon őszinte a beszélgetést folytattak Volhíniáról, de a lengyel–ukrán kapcsolatokban vannak más témáink is, nem csak a népirtás. Arra számítunk, hogy végül meg fogunk birkózni a problémával, amely jelenleg is sok közös kezdeményezést akadályoz – fogalmazott Lukasz Jasina.
A szóvivő arról is beszélt, hogy úgy látja, az ukránok közül sokan nem értik, miért fontos ennyire a lengyeleknek, hogy a népirtás emlékezetével foglalkozzanak, de reményének adott hangot, hogy a nyolcvanadik évforduló majd változást hoz ebben is.