Külföld
A Fehér Ház szerint ideje átgondolni, mire van szüksége Ukrajnának
Jacke Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó szerint a fegyverszállítmányok nem növelik a harmadik világháború kitörésének esélyét

Az OroszHírek beszámolója szerint a sajtótájékoztatón szóba került a Kijevnek szánt F–16-os vadászgépek ügye is. „Ahogy a kiképzés az elkövetkező hónapokban kibontakozik, szövetségeseinkkel együtt fogjuk meghatározni, hogy mikor, ki és hány gépet szállít majd” – közölte Sullivan.
Annak kapcsán, hogy az USA hónapokig elutasította Kijev F–16-osokra irányuló kéréseit, a tanácsadó azt mondta, Amerika mindig olyan felszerelést biztosít az ukrán hadseregnek, amelyre az adott időpontban ténylegesen szüksége van. Korábban F-16-osokra nem volt, ám szerinte most elérkezett egy olyan pillanat, amikor ideje újra gondolni, milyen elrettentő és védelmi képességekkel kell rendelkeznie Ukrajnának, hogy továbbra is ellen tudjon állni az orosz agressziónak.
Sullivan szerint az F–16-os vadászrepülőgépek „részei ennek a kombinációnak”.
A Politico egyébként – emlékeztet az OroszHírek – pénteken arról számolt be, hogy Biden várhatóan újabb 375 millió dolláros katonai segélycsomagot jelent be Kijevnek, miután a hétvégén Hirosimában találkozott Zelenszkijjel. Az amerikai és ukrán tisztségviselők szerint ez több tüzérségi lövedéket, páncélozott járművet és páncéltörő fegyvert tartalmaz majd.