Külföld

Letette esküjét Jakov Milatovic új montenegrói államfő

Az új elnök az alkotmány díszpéldányára tett esküt

„Becsületemmel teszek esküt a montenegrói alkotmányra, hogy az elnöki kötelességeimet lelkiismeretesen és felelősségteljesen végzem majd hazánk minden állampolgárának érdekében. Az állam elnökeként Montenegró függetlenségének és szuverenitásának megőrzése mellett állok ki, valamint a jogállamiságon alapuló ország polgári, demokratikus, ökológiai és szociális igazságügyi megerősítésén dolgozom majd” – mondta el az eskü szövegét a parlamenti képviselők és a kormánytagok, valamint az ország egykori elnökei, miniszterelnökei és házelnökei előtt.

Letette esküjét Jakov Milatovic új montenegrói államfő
Jakov Milatovic montenegrói elnök
Fotó: AFP/Savo Prelevic

Beszédében kiemelte, hogy minden montenegrói állampolgár elnöke lesz függetlenül az emberek nemzetiségi vagy vallási hovatartozásától.

Rámutatott, hogy számos feladat vár rá és a többi döntéshozóra, amelyeket belső megosztottság nélkül, erős és független intézményekkel, az emberi jogok megerősítésével, a társadalmon belüli egyenlő esélyekkel, valamint fenntartható gazdasági modellel kívánnak megvalósítani. Reményét fejezte ki, hogy a következő időszakban nagyobb egyetértésben és kevesebb megosztottság közepette tudnak dönteni a Montenegró jövőjét érintő kérdésekről.

Az elnökválasztás második fordulójában, április másodikán Jakov Milatovic közgazdász, az Európa most! nevű mozgalom jelöltje a szavazatok 58,88 százalékát szerezte meg, maga mögé utasítva Milo Djukanovic hivatalban lévő köztársasági elnököt, akire a szavazók 41,12 százaléka voksolt.

Jakov Milatovic a többpártrendszer 1990-es bevezetése óta az első köztársasági elnök, aki nem a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) soraiból kerül ki. Milo Djukanovic előtt Filip Vujanovic volt a balkáni ország elnöke, aki szintén a DPS politikusa volt.

Jakov Milatovic volt 2020 és 2022 között a Zdravko Krivokapic vezette kormány gazdaságfejlesztési minisztere. A politikus népszerűsége részben annak köszönhető, hogy rövid kormányzati szerepvállalása alatt 163-ról 270 euróra (61 474 forintról 101 828 forintra) emelte a minimális nyugdíjak összegét, míg a minimálbér 250-ről 450 euróra (94 285 forintról 169 713 forintra) növekedett.

A köztársasági elnök megbízatása öt évig tart, s legfeljebb még egy időszakra választható újra. Az államfő tisztsége protokolláris, képviseli az országot külföldön, jóváhagyja a törvényeket, kiírja a parlamenti választásokat, javaslatot tesz a miniszterelnök személyére, valamint az alkotmánybíróság elnökére és tagjaira. Emellett javaslatot tehet a parlamentnek népszavazás megtartására, amnesztiát hirdethet, valamint különböző állami kitüntetéseket adhat át.

Kapcsolódó írásaink

Montenegró választ

ĀMontenegrói választási bizottság: április 2-án lesz az elnökválasztás második fordulója