Külföld
„Európában továbbra is összekeverik a bevándorlás humanitárius és gazdasági megközelítést!”
A Migrációkutató Intézet igazgatója arra figyelmeztet: Csak Egyiptomban 9 millió külföldi él, s egy jelentős részük szívesen elindulna Európa felé
– A COVID és a nyomában induló ukrajnai háború elterelték a hazai közvélemény figyelmét a migrációról – illetve az csak az Ukrajnából tömegével érkező menekültek képében jelent meg – ugyanakkor például az olasz lapokban szinte napi téma az illegális bevándorlás. Milyen folyamatok zajlottak az elmúlt 2-3 évben és hogy állunk most?
– Valóban, az irreguláris migrációs válság nem szűnt meg az elmúlt években. A COVID-járvány kitörését követő visszaesés után, amikor nagyjából 130 000 illegális határátlépés történt az EU külső határain, ez a szám 2021-re 200 000, 2022-re pedig 330 000 fölé emelkedett, és az idei év első négy hónapja alapján tovább tart a növekedés. Ez azt jelenti, hogy 2016 óta most érkeznek a legtöbben. Vagyis Európa továbbra is komoly nyomásnak van kitéve a déli irányból, amelyben a koronavírus járvány gazdasági következményei, a klímaváltozást kísérő aszályok, a regionális konfliktusok, illetve az Ukrajna elleni orosz agressziót követő további élelmiszerár-növekedés egyaránt szerepet játszanak.
– A magyar kormány határvédelmi intézkedéseit és általában a migrációs politikáját sokan bírálták 2015-ben és az azt követő években. A kritikákból most is sok van, de közben időről időre felröppennek hírek arról, hogy kerítést építenek itt, szigorítanak ott. Mennyire volt ragadós a hazai gyakorlat és miért nem szűnnek a bírálatok?
– Ragadós volt. Dániától kezdve Ausztrián át Olaszországig egyre többen beszélnek a határvédelem fontosságáról. Ebben nagy szerepet játszott egyébként a 2021-es belarusz migrációs válság is, amikor Lukasenka elnök egyfajta hibrid fenyegetésként használta fel az illegális bevándorlást, a Közel-Keletről utaztatva be embereket. Ugyanakkor az Európai Tanács márciusi ülése is megmutatta, hogy továbbra is vannak államok, amelyek elképzelhetetlennek tartják például, hogy közösségi forrásokból építsenek kerítést. Messze van tehát még a konszenzus.
– Uniós szinten hogyan kezelték, kezelik, vagy próbálják kezelni a problémát? Azért kérdezem ezt, mert a tavasz folyamán például Róma és Brüsszel komolyan egymásnak feszült a Földközi-tenger ellenőrzésének kérdése miatt. Az EP/EB mintha továbbra is egy homályos emberi jogi megközelítést próbálna ráerőltetni a tagállamokra, ahelyett, hogy érdemi intézkedésekre szánná el magát.
– Ez nem homályos, hanem teljesen nyílt, elsődlegesen és gyakran kizárólag humanitárius szempontokat mérlegelő megközelítés, amely gyakran mutat túl a fennálló jogi kereteken. Emellett továbbra is komoly erők vannak Európában, amelyek nem problémaként, hanem megoldásként tekintenek az illegális bevándorlásra, azt remélve például, hogy ez majd megoldja az európai munkaerőpiaci nehézségeket. Az eddigi példák azonban ezt nem támasztják alá, éppen azért, mert Európa összekeveri a humanitárius és gazdasági megközelítést.
– Melyek most a fő kibocsátó országok és melyek az Európába irányuló illegális migráció fő indító okai? Szíriában relatíve normalizálódott a helyzet. A libanoni polgárháborúról alig hallani valamit, de ugyanez a helyzet Afganisztánnal is. Néhány hétig érdekes volt a világsajtó számára a tálibok hatalomátvétele, de azóta csend van. Tehát, alig tudunk valamit arról kik és honnan jönnek, és szinte semmit arról, hogy miért.
– A Frontex legutóbbi statisztikái szerint a útra kelők között továbbra is nagy arányban vannak szírek és afgánok, de jelentősen nőtt azon afrikai országok állampolgárainak száma is (Elefántcsontpart, Guinea), ahol az emberek elsősorban gazdasági okokból indulnak útnak. 2022 során nagyon sokan érkeztek Észak-Afrikából, Tunéziából, Egyiptomból, ez a trend most megfordulni látszik a szubszaharai Afrika javára.
– A szudáni helyzet elmérgesedésekor az ENSZ arra figyelmeztetett, hogy 800 ezer ember kelhet útra. Vannak jelei ennek? Célpont-e a szudániak számára Európa, vagy őket a környező országok fogják „felszívni”?
– A fennálló politikai viszonyok miatt kicsi az esélye, hogy a válság rendeződni fog. Eddig már csaknem 200 000 ember menekült el Szudánból, és eleve van ott egymillió menekült más országokból. Nem látom, miért javulna a helyzet. És mivel a környező országok is tele vannak migránsokkal és menekültekkel (csak Egyiptom 9 millió külföldinek ad otthont, akik egy jelentős része a terepkutatásaink alapján szívesen elindulna Európa fele), így a szudáni menekültek – beleértve azokat a külföldieket, akik eddig Szudánban találtak menedékre – előbb-utóbb Európában is meg fognak jelenni.
– Ismét visszatérnék Olaszországhoz: a napokban számolt be arról a maffiaellenes hatóság, hogy több évnyi nyomozás után sikerült elfogni két, a calabriai maffiának dolgozó, de migránsokból álló sejt tagjait. Az egyik egyébként, és ez külön érdekes, a kísérő nélküli kiskorúakra specializálódott. Miért jönnek egyedül gyerekek, kihez jönnek, vagy ki és miért teszi ki őket az utazás kockázatának, azaz ki küldi őket? De érdekelne a összkép is, lehet-e arról tudni, hogy mekkora „biznisz” ma az embercsempészet?
– Az embercsempészet óriási, globálisan évi több tízmilliárd dollárhoz közelítő üzletág. A kísérő nélküli kiskorúakat, ha bejutnak Európába, nem küldik haza. Ezenkívül lehetőségük van rá, hogy összeállnak „családként” másokkal, javítva az ő maradási esélyeiket is. Vagy később indítanak családegyesítési eljárást, hátha sikerül a szüleiket, testvéreiket is eljuttatni Európába. Azért azt is fontos aláhúzni, hogy a jelenlegi érkezők többsége nem kiskorú, és érdemes kellő kritikával kezelni azt is, amikor valaki annak vallja magát. Az életkorral való manipulálás talán a leggyakoribb visszaélés, amit a menedékkérők elkövetnek.
– Bizonyára mindenkiben felmerült már egyszer-kétszer a kérdés: vége lesz, vége lehet egyszer ennek az egésznek? Vannak olyan történelmi jó tapasztalatok, amelyekből meríthetnénk, amelyek megmutatják, mit lehet kezdeni a tömeges migrációval?
– Nézzék, épp a koronavírus-járvány vagy a Trump-adminisztráció – sok szempontból vitatható – rendelkezései mutatták meg, hogy a jelenség kezelhető: igenis, a globalizáció korában is jórészt le lehet zárni a határokat, el lehet dönteni, hogy döntően ki lépjen be egy ország területére. De ehhez politikai akarat és teljesen világos üzenet kell. Ezt jól jelzi, hogy Joe Biden hatalomra kerülése után, aki könnyítést ígért a migrációs politikában, és ezért az USA történelmének legnagyobb migrációs válságával néz szemben. A külső körülmények – bármit is próbálnak állítani egyes szakértők – érdemben nem változtak. Az változott, hogy milyen üzeneteket küldött a Fehér Ház, és hogy az elrettentő erő teljesen kiveszett a rendszerből.
