Külföld

Lavrov: Macron érzi, hogy az USA vazallusa, de nem tehet ellene semmit

Oroszország mindig is euro-csendes-óceáni hatalom volt

Emmanuel Macron francia elnök érzi, hogy az Egyesült Államok vazallusa, de nem tehet ellene semmit – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Cárgrád televíziónak adott interjúban, amelyet szerdán osztottak meg a külügyminisztérium honlapján – írta meg az Oroszhirek.hu.

Lavrov: Macron érzi, hogy az USA vazallusa, de nem tehet ellene semmit
Lavrov: A Nyugat fékezi a nemzetközi kapcsolatok demokratizálódását
Fotó: AFP/Pool/Yuri Kochetkov

Korábban a francia államfő azt állította, hogy Oroszország geopolitikai vereséget szenvedett Ukrajnában, és kezd Kína vazallusává válni – írta meg az Oroszhirek.hu.

„Macron tehetetlennek érezheti magát, mert évek óta (…) az Európai Unió stratégiai autonómiájáról beszél. Úgy érzi, mintha az egyesült államok vazallusa lenne, és ez nem tetszik neki. Dicséret jár neki ezért, de nem fog tudni tenni ellene semmit” – mutatott rá lavrov.

Megjegyezte, hogy az a tény, hogy Oroszország 2001 óta bővíti kapcsolatait a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) országaival, Indiával és Kínával, nem jelenti azt, hogy Moszkva „elfordult” volna a Nyugattól.

„A Nyugat volt az, amelyik elfordult, miután mindenki másra rákényszerítette az érdekeit.”

„Amikor a nyugati országokkal való kapcsolataink lejtőre kerültek, a keleti orientációjú politikánk relatív súlya objektíve megnőtt. Különösen azért, mert függetlenül annak arányától [Moszkva külkapcsolataiban általában], a Kínával való kapcsolataink általános kiterjedése rekordmagas szinten van” – mondta a vezető diplomata.

Lavrov szavai szerint azonban Oroszországnak hosszú időbe telt, mire kialakult a Kínával való együttműködési kapcsolata.

Azt is elmondta, hogy Oroszország mindig is euro-csendes-óceáni hatalom volt, és Moszkva mindig is kész volt együttműködni „mindenkivel, aki erre a kölcsönös tisztelet és előnyök alapján hajlandó volt”.

„Amikor a Nyugat kész volt az egyenlő együttműködésre, úgy tűnt, hogy fényes kilátások nyílnak egy közös gazdasági, humanitárius és biztonsági tér létrehozására, amely az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig terjed” – hangsúlyozta az orosz külügyminiszter.

„Úgy vélem, hogy a magunk részéről továbbra is folytatnunk kell a kinyilvánított politikánkat. Nyitottak vagyunk az együttműködésre mindenkivel” – zárta Lavrov.

Kapcsolódó írásaink