Külföld

Magyar pártszakadás Pozsonyban

A Híd kedden napközben szavaz arról, távozzanak-e a Szövetségből, mivel az MKP a párt jelöltlistájára vette Gyimesi Györgyöt. A platform tagjai interneten, elektronikus levélben küldik el a voksukat. Estére kiderült, a válás valósággá vált.

Magyar pártszakadás Pozsonyban
Sokaknak nem tetszik Gyimesi György (k) felvétele a jelöltlistára
Fotó: Gyimesi György közösségi oldala

A Híd legfelsőbb döntéshozó szerve ellenszavazat nélkül, harminchét igen és öt tartózkodás mellett elfogadta a határozatot. Hárman pedig nem voksoltak - írta meg kedd délután a pozsonyi Új Szó. Sólymos László pedig azt közölte, csütörtökön tartják a Híd alakuló közgyűlését, ahol a formáció önálló pártként alakul újjá.

Mint megírtuk, újabb, ezúttal a magyar pártok életét érintő belpolitikai válságról számolt be kedden kora délután az Új Szó. Mint a cikkben olvasható, kedden, röviddel déli 12 óra után egy anonim feladó küldte el a szerkesztőségnek annak a határozatnak a szövegét, amelyről a Híd tagjai a nap folyamán szavaznak.

„A Híd-platform ma elhagyja a Szövetség egységes pártot” – áll a határozatban, amelynek valódiságát az orgánumnak Rigó Konrád, a Híd-platform elnöke megerősítette.

Azt, hogy a Híd a Szövetség része, a közös párt alapszabálya rögzíti, amelynek megváltoztatásához az egész Szövetség közgyűlésének összehívására lenne szükség. Minden bizonnyal ezért szerepel a Híd keddi határozatában, hogy a kilépésükkel egyidőben névváltoztatást is eszközölnek a párton belül. A dokumentum értelmében a Híd-platform megnevezést a „3. platform” névre cserélik.

Egyben felmondják az összes belső megállapodást, így azt is, hogy milyen arányban kell az egyes pártszervekben helyeket kapnia a Hídnak, tagjai lemondanak a parlamenti és EP-választásra állított lista helyeiről, a pártszervekben betöltött tisztségekről. Így többek között Sólymos László lemond a Szövetség Országos Tanácsának vezetéséről.

Mint írták, az MKP számára Berényi József konfliktusokat gerjesztő politikája és Gyimesi György, a magyar Matovič politikai stílusa, a vulgáris politikai bulvár lett a meghatározó. Ez számukra elfogadhatatlan. Mi nem ezzel az MKP-val léptünk szövetségre 2020 után, ezen az úton nem mehetünk együtt – olvasható a Híd határozatában.

Kapcsolódó írásaink