Külföld

Pekingnek nem tetszik, hogy a NATO Japánban nyitna irodát

Május elején Kína már „nagyfokú éberségre” szólította fel a térséget a NATO „keleti terjeszkedése” miatt

A NATO Japánba tervezett, összekötő irodájának ötlete ellen emelt szót pénteken a kínai külügyi szóvivő, egyúttal azt vetette az észak-atlanti szövetség szemére, hogy terjeszkedni akar az ázsiai csendes-óceáni régióban.

Pekingnek nem tetszik, hogy a NATO Japánban  nyitna irodát
A kínai külügyi szóvivő a NATO Japánban létesítendő irodájának ötletét bírálta
Fotó: AFP/Pool/Virginia Mayo

Vang Ven-pin emlékeztetett arra, hogy a NATO részéről korábban többször hangsúlyozták, a szövetség nem akar változtatni geopolitikai határain.

„Ugyanakkor folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a NATO erősíti kapcsolatait az ázsiai csendes-óceáni térség államaival, egyre a régió keleti része felé halad, beleavatkozik helyi ügyekbe, és feszültséget szít” – jelentette ki, aláhúzva: reméli, hogy a felek – saját geopolitikai érdekeik miatt – nem sodorják veszélybe a térség stabilitását és békéjét.

„Az egész világ azt figyeli, vajon Japán valóban elő akarja segíteni a NATO ázsiai csendes-óceáni terjeszkedését” – szögezte le.

Egyúttal arra intette Tokiót, „tanuljon a történelemből”, maradjon a békés fejlődés útján, és kerüljön el minden olyan lépést, amely veszélyeztetné a térség stabilitását.

Vang Ven-pin azt követően fogalmazta meg bírálatát, hogy Hajasi Josimasza japán külügyminiszter és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár megerősítette azt a sajtóhírt, amely szerint Tokió és a NATO egyeztet az összekötő iroda ügyéről.

Május elején Peking már „nagyfokú éberségre” szólította fel a térséget a NATO „keleti terjeszkedése” miatt.

Kapcsolódó írásaink