Külföld
Kína teljeskörűen végrehajtja az ifjúságot kiemelten kezelő foglalkoztatáspolitikáját
A kínai kabinet a múlt hónapban mutatta be terveit a foglalkoztatás növelésére

A kormány biztosítani fogja, hogy az állami tulajdonú vállalatokhoz frissen felvett, felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma ne legyen kisebb, mint tavaly – idézte Ting szavait a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A kormánynak végre kell hajtania a vállalatok számára kedvezményeket kínáló programjait, és segítenie kell a felsőoktatásból kikerülőket, hogy munkát találjanak a szóban forgó szektorokban – tette hozzá.
A világ második legnagyobb gazdaságaként jegyzett Kína azután határozott újabb munkahelyteremtő lépésekről, hogy a három évig tartó koronavírus-járvány utáni gazdasági fellendülés megtorpanásokat mutatott. A belföldi kereslet például még mindig gyengélkedik, amit főleg a növekvő deflációs nyomás és a banki hiteltevékenység visszaesése okoz.
A kínai kabinet a múlt hónapban mutatta be terveit a foglalkoztatás növelésére, beleértve azokat a programokat is, amelyekkel pénzügyi intézményeket támogatnak annak ösztönzésére, hogy hitelt nyújtsanak a kisvállalkozásoknak vagy támogatást az érdeklődő cégeknek ahhoz, hogy a felsőoktatásból kikerülő vagy munkanélküli fiatalokat alkalmazzanak.