Külföld
Kína sikeresen tesztelt egy többször használható űrhajót
Az űrhajó 276 napos keringést követően a tervezett időben ért földet

Az űrhajó 276 napos keringést követően a tervezett időben és az eredeti terv szerinti leszállóhelyen, az északnyugat-kínai Csiucsüan űrközpont területén ért földet.
Az űreszköz küldetését az állami Hszinhua hírügynökség eredményesnek minősítette, a kísérletet pedig fontos áttörésnek nevezi a többször használható űrhajók területén végzett technológiai kutatások folyamatában. A cél, mint fogalmaznak, hogy minél alkalmasabb és költséghatékonyabb megoldást találjanak a többszöri oda-vissza utak kivitelezésére, az űr békés célú felhasználására.
A kutatás részleteiről, arról, hogy 2022 augusztusától az űrhajó merre és a Földtől milyen távolságban járt, milyen műszaki megoldásokat teszteltek, nem közöltek információt, az űreszköz fotóját egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
2021-ben egy vélhetően hasonló kísérlet részeként egy kínai űrhajó megközelítette a Föld légkörének és az űr kezdetének határát, majd visszatért. Akkor annyit közöltek, hogy az űrhajó „horizontálisan” ért földet, de az eseményről akkor sem adtak kimerítő tájékoztatást.
A kínai közösségi médiában megjelent kommentárok szerint Peking olyan űrhajó fejlesztésén dolgozik, mint az amerikai légierő X–37B típusú autonóm űrrepülőgépe, amely akár éveken át is a pályán maradhat
A személyzet nélküli, újrahasználható X–37B 900 napos keringést követően tavaly novemberben tért vissza a Földre hatodik, egyben utolsó küldetéséből.